Rubint Réka elmesélte, hogyan kezelték rákbetegségét

Rubint Réka négy évvel ezelőtt tudta meg, hogy rosszindulatú daganata van, csütörtökön állt a nyilvánosság elé azzal, hogy rákbeteg. Szombaton a TV2 Napló című műsorában mesélt a kezelésről.

A fitneszedző két nappal azután tudta meg, hogy rosszindulatú daganata van, hogy kiesett a Dancing with the Stars műsorból. Előtte erős köhögéssel indultak a rosszullétei, de a Covid-tesztjei negatívak lettek. A műsor után orvoshoz ment, aki két nap múlva közölte vele, hogy a mellkas CT-n valami nincs rendben, valószínűleg daganat. Többször elment vérvételre, a vérképe tökéletesnek nézett ki. Az onkológián meg is műtötték, de kiderült, hogy a daganat rosszindulatú.

Azt mondták az orvosok, hogy gyógyszeres kemoterápiával kezelhető a daganata, és ennek nem lesz mellékhatása. Fél évvel később már látható eredménye volt, így elindulhatott a sugárkezelés is.

„Minden reggel 6:10-re érkeztem, és azonnal hívtak, hogy ne találkozzak senkivel. Megkaptam a sugarat, ez 30 másodperc” – mondta. A sugárkezelés azonban tönkretette a nyelőcsövét, nem is akarták engedni, hogy folytassa a kezelést. De ő továbbra is vállalta, 13 sugárkezelést kapott még.

Az adásban Rubint Réka levette a parókáját, és arról beszélt, hogy nehezen tudta elfogadni a hajának elvesztését, de aztán megszerette magát kopaszon is.

„A parókával eggyé kellett válnom. Amit belülről tagadsz, arról látják, ez nem a te részed. Megkönnyebbülve vettem le. Boldog vagyok”

– mondta, hozzátéve, hogy szeretne mindenkinek erőt adni, mert mindenhonnan fel lehet állni. „Most nekem ez lesz az életcélom, a következő utam, hogy segítsek az embereknek az örvényben nem lefelé, hanem felfelé menni” – mondta. (via 24.hu)

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!