Nehéz úgy fenntartani egy demokráciát, ha azt gondoljuk, minden választás élet-halál harc

A demokráciák többsége világszerte válságban van, de ez nem jelenti azt, hogy az emberek gondolkodnának más alternatívákban. A demokráciákat a szélsőséges polarizáció, a legitimitáshiány és a versenyképesség gyengülése veszélyezteti leginkább, megfelelő szakpolitikákkal viszont mindegyiken lehetne enyhíteni. A Magyarország jövő időben első közönség előtti felvételén Boros Tamással, az Egyensúly Intézet igazgatójával és Filippov Gáborral, az intézet kutatási igazgatójával arról beszélgettünk, hogyan lehetne megújítani a demokratikus rendszert. Ebben a cikkben a beszélgetés legfontosabb gondolatait emeljük ki.

Eljutottunk a West Wingtől a House of Cardsig

Boros Tamás szerint ami a demokrácia megítélését illeti, az elmúlt húsz évet jól lekövette a popkultúra. Több mint 20 évvel ezelőtt kultikus sorozat volt a West Wing (Az elnök emberei), ami arról szólt, hogyan néz ki a demokrácia egy ideális világban. „Mindenki jót akar, mindenki zseniálisan művelt, felkészült – lehetett tudni, hogy a demokratákról szól, de még a republikánusok is okosak voltak benne.” Aztán jött a House of Cards (Kártyavár), amiben az amerikai politikai elit velejéig korrupt, csak a hatalmat akarja, semmi más nem fontos. „Ez a két sorozat és a kettő között eltelt tizenpár év jól mutatja, hogyan változott az emberek gondolkodása arról, hogyan működik a demokrácia és a politikusok.”

Filippov Gábor szerint 2005–2006 környékére ért véget az a lelkesedés, ami a kilencvenes években uralkodott. A kilencvenes évekre végbement a demokratizálódás harmadik nagy hulláma, aminek a tetőpontja volt a kelet-európai rendszerváltások sora, majd a Szovjetunió összeomlása. „Jött A történelem vége és az egyéb közhelyek, aztán nagyjából 2002–2006 között csillapodott ez az optimizmus.” A szakértők szerint viszont annak ellenére, hogy világszerte nagyot csökkent az emberek demokráciába vetett bizalma, abban nincs változás, hogy összességében továbbra is ezt tartják a legjobb kormányzási formának, ezzel tudnak a legjobban azonosulni, „nincs alternatíva, nincs kihívó a demokráciával szemben”.

Az Egyensúly Intézet elemzései szerint három dolog veszélyezteti ma a demokráciákat:

• a szélsőséges politikai polarizáció;
• a legitimitás csökkenése;
• a hatékonyság, versenyképesség romlása.

A szélsőséges politikai polarizáció egyik oka az egyenlőtlenség, mondta a műsorban Boros Tamás. „Magyarországon a közhiedelemmel ellentétben a jövedelmi egyenlőtlenségek nem óriásiak, a polarizációt elsősorban az elszegényedés »dobta meg«: a 2008-as gazdasági válság körüli időszak olyan elszegényedést okozott az országban, ami táptalajt adott a polarizációnak. Ennek az a pszichológiai magyarázata, hogy amikor azt látjuk, hogy nagyon nagy társadalmi különbségek indulnak egy országban, akkor csökken az a szolidaritás, amit érzünk más emberekkel szemben, és valamiféle biztonsági hálót akarunk magunk köré teremteni. [...] Ez a biztonsági háló azt jelenti, hogy kizárjuk azokat az információkat, amelyek nem komfortosak számunkra.”

Filippov Gábor szerint a polarizációval nemcsak az a probléma, hogy élesebbek lesznek a konfliktusok, durvább lesz a kampány, hanem az is, hogy rombolja a demokrácia teljesítőképességét. „A polarizáció önmagában jó: a demokrácia a konfliktusok becsatornázása, mindenki megtanulja a Politikatudomány I. tantárgy első óráján, hogy ahol nincs konfliktus és polarizáció, azt diktatúrának hívjuk.” A probléma azzal van, amikor a polarizáció szélsőséges mértéket ölt, ilyenkor a szakpolitikai alternatívák helyett egyre inkább a játékszabályokról szól a politika – viszont minél inkább megszűnik a konszenzus a játékszabályokkal kapcsolatban, annál inkább fenyegetve lesz a demokrácia. A polarizáció, ha szélsőséges mértéket ölt, mindenkinek a mozgásterét szűkíti: butítja a kampányokat, leegyszerűsíti a szakpolitikai vitákat, csökkenti a konszenzusok létrehozásának lehetőségét, hiszen a választó nem fogja eltűrni, hogy akár a legpragmatikusabb kérdésben is egyetértés jöjjön létre.

A demokráciák csökkenő legitimitása szintén komoly probléma: azaz az emberek úgy érzik, a demokrácia nem róluk szól, nem számít a szavuk. A Pew Research Center közvélemény-kutató intézet kutatása szerint 2024-ben 61 százalék volt azoknak a magyaroknak az aránya, akik elégedetlenek a demokrácia működésével. A magyarok 16 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a képviseleti demokrácia inkább rossz vagy nagyon rossz kormányzati forma, és 15 százalék értett egyet azzal, hogy jobb, ha egy erős vezető a törvényhozás vagy a független bíróságok beleszólása nélkül irányíthatja az országot.

Közben viszont az is kritika a demokráciák felé, hogy a túl nagy, túl tömeges, túl laikus részvétel a politikában rontja a demokráciák versenyképességét, mert a politikusok az alacsonyan képzett, befolyásolható, érzelmek által motivált tömegnek próbálnak udvarolni, ami csökkenti a hosszú távú, nagy szakpolitikai reformok esélyét.

Relatíve új jelenség (globálisan és Magyarországon egyaránt), hogy a demokrácia megítélése elkezdett attól függeni, hogy ki van a kormányon. Boros Tamás az adásban arról beszélt, ez evidensnek tűnhet, de 20–30 éve ez még nem így volt. „A politikai polarizáció hatására ma Magyarországon és sok másik országban is az látszik, hogy aki a kormánnyal szimpatizál, az azt mondja, hogy jól működik a demokrácia, elégedett, aki pedig nem szimpatizál a kormánnyal, az az ellenkező véglet.” Ez azért veszélyes, mert nehéz fenntartani úgy egy demokratikus rendszert, ha azt gondoljuk, hogy minden választás élet-halál harc, hiszen ha azt gondoljuk, hogy aki hatalmon van, az nem demokratikus módon került hatalomra, akkor minden eszköz megengedett. Ha pedig minden eszköz megengedett, akkor eljutunk azokba a hatalmi konstellációkba, amelyek a demokráciák kora előtt voltak jellemzőek. „Sok minden mellett azért csodálatos a demokrácia, mert el lehet engedni a hatalmat. Ha lemondok mint miniszterelnök, tudom, hogy nem fognak másnap megmérgezni, hanem lehet, hogy négy év múlva újra hatalomra kerülök. A hatalomváltás »tranzakciós költsége« jóval alacsonyabb.”

Filippov Gábor szerint minden országban, a legfejlettebb országokban is van néhány százaléknyi olyan ember, akinek „a demokratikus értékek iránti elkötelezettsége lazább az átlagosnál”. Ez részben közöny, részben pedig azt fedi, hogy vannak emberek, akik szerint a diktatúra egyszerűen jobb rendszer. „Egy erős kezű vezető, aki a nép érdekeit nézi és a közös nemzeti célokért halad előre – ennek minden országban van támogatottsága. Magyarországon a pozitív demokratikus tapasztalatok szűkössége az, ami megdobja ezt a számot.”

Szerinte már csak emiatt is lenne hasznos, ha lenne olyan tantárgy a közoktatásban, ami valóban átadja az állampolgári ismereteket és kialakítja a demokratikus készségeket. „Hiába váltottunk rendszert 1989–90-ben, nem gondoltuk, hogy a közoktatásnak fontos része lenne az, hogy a majdani választópolgárokat úgy dobjuk be a szavazóurnákhoz, hogy tudják, mi az a demokrácia. Tudják, mit jelent az, hogy ma az én többségem veszik el, holnap meg a tiéd, mit jelent az, hogy a rendszer legitimitását úgy is elismerhetem, hogy gyűlölöm azt, aki a hatalmon van, mit jelent a vitakultúra, mit jelent a koalícióépítés. Egy csomó olyan készséget és tudást nem sajátíttatunk el a választópolgárokkal, amelyek nélkül ne csodálkozzunk, ha úgy érzik, hogy ez nem az ő rendszerük.” Filippov szerint egy jól működő tantárgy abban is segítene, hogy beszéljünk arról, mit mond a tapasztalat és a történelem: hogy tényleg jól tudnak-e működni a kötetlen hatalmú autokratikus vezetők, mihez vezet el szükségszerűen a korlátlan hatalom hosszú távon. „Ez árnyalná azt a naiv hitünket, hogy igazából a probléma a sok demokratikus fékkel van, és egy jó, lendületes, erős kezű vezető, egy jó király elvezethetné az embereket a jólétbe.”

Az idősek szavaznak, a fiatalok nem

Az Egyensúly Intézet javaslatai szerint többféle területen is be lehetne avatkozni a demokrácia megerősítésébe. A demokratikus legitimitást például erősíteni lehetne:

• a gördülékeny, biztonságos e-szavazás lehetővé tételével;
• a választói korhatár csökkentésével (16 évre);
• az első szavazás kötelező tételével;
• a wikidemokrácia előremozdításával;
• vagy épp a közösségi költségvetések révén.

Bizonyos területeken viszont pont hogy „kevesebb demokráciára” van szükség: elengedhetetlen a hatalmat ellenőrző intézmények kialakítása és védelme, illetve a demokrácia alapelveinek körülbástyázása – például azáltal, hogy háromnegyedes jogszabályokban rögzítjük a demokrácia játékszabályait.

Az adásban ezek közül a javaslatok közül a választói korhatár lecsökkentéséről bővebben is beszéltünk. Boros Tamás szerint kevés szó esik arról, hogyan hat a demokráciákra az, hogy szinte minden fejlett országban öregszik a társadalom. Attól, hogy idősödnek a társadalmak, a demokráciák gondolkodásmódjában is van egy tolódás, ami új fejlemény ahhoz az állapothoz képest, amikor a liberális demokráciák megszülettek és elterjedtek. „Minél inkább idősödik egy társadalom, annál inkább vágyik olyan értékekre, mint a biztonság, a nyugodtság, a kiszámíthatóság, a kockázatvállalás hiánya. Ezek nagyon fontos értékek, de például a gazdaság fejlődéséhez, dinamizálásához nem a legjobbak.” Ezt az értékrendbeli eltolódást ellensúlyozni lehet azzal, ha több fiatalt vonunk be: „Minél több fiatal jelenik meg a szavazóurnáknál, annál inkább fogják a politikusok azokat az értékeket képviselni, amelyek létfontosságúak ahhoz, hogy egy globális versenyben fennmaradjanak a demokráciák.”

Filippov Gábor szerint ez részben igazságossági kérdés is: a fejlett társadalmakban, így Magyarországon is igaz, hogy a 60 felettieknél sokkal magasabb a részvételi hajlandóság, mint a fiatalok esetében. „Azt látjuk, hogy közben kiéleződik egy feszültség a két generáció között, aminek nem az az oka, hogy az idősek szavaznak, hanem az, hogy a fiatalok nem szavaznak, és aztán hőbörögnek. Mi annak a megoldását keressük, hogy hogyan lehetne rávenni a fiatalokat arra, hogy nagyobb mértékben szavazzanak.”

A szakértők szerint minden kutatás arra utal, hogy egy átlagos 16 éves semmivel sem alkalmatlanabb a demokratikus részvételre, mint egy átlagos 18 éves. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a 16 éveseknél sokkal nagyobb eséllyel lehet részvételre számítani. „Mindennek egyszerű a magyarázata: 18 éves korunkban a legtöbbünknek jön egy nagy változás: elköltözünk otthonról, továbbtanulunk, munkát keresünk, családot alapítunk. Olyan nagy változás történik az életünkben, amikor megszűnik az otthon közvetlen hatása. Ezzel szemben aki 16 évesen megy el szavazni először, az jó eséllyel otthon él, a családi asztalnál hall a politikáról, nagyobb eséllyel megy el szavazni.” Filippov szerint Ausztriáról kezdve Ausztráliáig nagyon sok kutatás van arról, hogy a lakhely mennyire meghatározza a részvételi hajlandóságot első alkalommal, ha pedig első adandó alkalommal elmegyünk szavazni, utána egész életünkben nagyobb eséllyel veszünk részt a választásokon.

A teljes adást itt tudja megnézni: