„Ma már az ország számos vidékéről érkeznek munkások az »atombányába«, ahogy az egyszerűség kedvéért mondani szokták”, írta a Szabad Nép 1956 júniusában. Ekkor még folyt az uránbánya feltárása, amivel párhuzamosan, az egykori pécsi reptér helyén el is kezdett épülni az eleinte bányászoknak és családjaiknak szánt lakótelep, amiből később Pécs második legnépesebb városrésze, Uránváros lett.
„Ez egy világszínvonalon megtervezett lakótelep. Ha az elmúlt 30 évben nem történtek volna a szellemiségét érintő átalakítások, akkor ma a Siemens UNESCO-védett berlini lakótelepével lehetne említeni” – állapította meg Patartics Zorán Ybl Miklós-díjas pécsi építész, aki korábban maga is Uránvárosban élt.
A városrész máig különleges épületei, hatalmas zöldfelületei között sétálva mondta, hogy „harminc éve még lehetett volna UNESCO világörökség Uránváros, most már nem”. Szerinte Pécs azért vesztette el ennek a lehetőségét, mert az elmúlt évtizedekben nem kellő hozzáértéssel és gondossággal őrizték meg az eleinte uránbányászoknak épült városrész épített értékeit.
2012-ben, két évvel azután, hogy Pécs Európa Kulturális Fővárosa (EKF) lett, Patartics Zorán többek között más pécsi építészekkel, városfejlesztési szakemberekkel együtt dolgozta ki a Folytassa Uránváros! elnevezésű projektet, aminek kitűzött célja az volt, hogy ráirányítsa a döntéshozók és az ott élők figyelmét a városrész értékeire, és azokon alapuló megújításának lehetőségeire, fontosságára. Fontosnak tartották a helyi közösség összekovácsolását is, mert, ahogy a projektet bemutató tanulmányban is írták, enélkül nehéz elképzelni a lakótelep érdemi megújítását, az eredmények fenntarthatóságát.
A tanulmányban azt írták, Uránváros adottságai, többek között a kimagasló városépítészeti és építészeti színvonala alkalmassá teszik arra, hogy akár revitalizációs mintaprojektként újuljon meg a városrész, példát teremtve a hazai lakótelepek revitalizációs beavatkozásaihoz.
Azt már a 2012-es tanulmányban megállapították, hogy Uránváros értékeinek avulása előrehaladott, kifejezetten veszélyeztetik ezeket a koordinálatlan felújítások, ezért „a tervezett, koncepcionált beavatkozás nem halasztható”. Az EKF keretében megújultak ugyan egyes közterek, de Uránváros épített értékeinek átfogó felújítása elmaradt. Patartics Zorán szerint az önkormányzat nem mutatott érdemi érdeklődést a tanulmány iránt, és azóta valószínűleg a városházán nincs is a döntéshozók látóterében már, kormányzati szintre pedig ennek hiányában sohasem juthatott el.
Harminchét négyzetméter
Patartics Zorán Uránváros főterén, az Uránbányász téren állva mutatta be Makra Zoltán és Palatinus Dóra művét, a 37 m²-t, ami 1 : 1-es méretarányban, színes, átlátszó falakkal jeleníti meg azt, mekkora is volt egy jellegzetes bányászlakás. Nem egy kis alkotás, de amikor kiderült, hogy ez egy egész lakást jelenít meg, a 37 m² valahogy mégis nagyon aprónak tűnt. „Az iparosítás és az urbanizáció komfortja – jegyezte meg a művet nézve a pécsi építész. – Ez konkrétan egy olyan lakás, mint ami abban a házban van” – mutatott a téren túl az egyik társasházra.
Patartics Zorán szerint az alkotástól pár lépésre található Mecsek Áruház pont a meggondolatlan, az értékekre nem vigyázó felújítás példája. A homlokzat egyik fontos része volt a konzolosan előreálló, a valaha volt két bejáratot és a kirakatok sorát védő előtető, amely egyszerre volt az emeleti büfé erkélye is, és amire a Kádár-korszakban „életérzés volt kiülni”. Mára ez a korábbi funkcióját egyáltalán nem tölti be, mert amikor a kilencvenes években hozzányúltak az épülethez, egy egyszerű „kiugró konzolt” csináltak belőle, megszüntették alatta az áruház bejáratait, és már erkélyként sem funkcionál.
A szebb napokat látott Mecsek Áruház mellett, az Esztergár Lajos utcában magasodik az öt monumentális lakóépület, amiket a helyiek csak hétemeletesekként ismernek, nem meglepő módon azért, mert hétemeletesek. „Mintha nagy cirkálók lennének, amik egymás mellett dokkolnak a kikötőben, olyan méltósággal, hogy az valami hihetetlen” – mutatott az építész a hatvanas években épült, vasbeton pillérvázas, részben téglával burkolt épületekre, amikre szerinte „ráférne a felújítás”.
Ha Bölöny Árpád eredeti tervei szerint valósultak volna meg, a hétemeletesek még különlegesebbek lettek volna. A Magyar Építőművészet 1975-ben írt arról, hogy az eredetileg sokkal komplexebb, több ponton kiugró homlokzattal elképzelt házaknak „volt egy aggodalmaskodó beruházója, aki úgy vélte, hogy jelentős megtakarítás érhető el azáltal, ha az egész konzolosan kiugratott részt legyaluztatja az épületről”.
Ahol minden nő csak a bányászt kívánja
A Mecsek Áruház mögött bukkannak fel az első társasházak, amiket még az ötvenes években építettek az Uránvárosba költöző bányászoknak. Az első ilyet konkrétan azon a napon, 1956. október 23-án adták át, amikor Budapesten kitört a forradalom. Egy évvel később már az ezredik bányászlakás átadásáról készült emlékművet helyezték fel az egyik ház falára.
Ezek az épületek is sokat vesztettek az esztétikai értékükből. Egykor például az összes bejárat fölött voltak jellemzően állatokat, növényeket, de emberi alakokat is ábrázoló domborművek. Patartics Zorán szerint többet, jellemzően a rézből készülteket egyszerűen elloptak. Úgyhogy a fémből készült plasztikákat már csak néhány épületen lehet látni, de szerencsére sok dombormű a mai napig látható még a házakon. Ezekről a művekről egyébként azt írta a Pécsi Újság, a városi legendák szerint azért készültek, hogy a segítségükkel könnyebben lehessen hazavezetni az eltévedt gyerekeket.
Patartics Zorán maga is egy ilyen házban töltötte a gyerekkorát. Nosztalgikusan gondolt vissza arra, hogy az épületek közötti játszótereken, Uránváros hatalmas zöldterületein mennyire pezsgett az élet. Ma már a legtöbb játszótér megszűnt, egyes helyeken szinte csak a régészeti leletnek látszó homokgödrök emlékeztetnek arra, hogy itt korábban mekkorákat bandáztak az uránvárosi gyerekek.
A közösségi élet az egykor Uránvárosban élő pécsi építész szerint sokkal szegényebb lett, mint amilyen a rendszerváltás előtt volt. A már említett, többek között az uránvárosi közösségi élet fellendítéséről is szóló tanulmányban is azt írták, hogy a városrészben „a közösségeket elszigetelődés és közöny jellemzi, a közösségek általánosságban véve leépülőben vannak”. Ennek persze sok oka van, az egyébként a bányászok egészségét súlyosan károsító uránbánya 1997-es bezárásán túl például az is, hogy a plázák, például a pécsi Árkád megnyitásával az emberek nem az alközpontokban élik a közösségi életüket.
Patartics Zorán szerint részben pont a korábban rengeteg játszótérnek helyet adó zöldfelületek aránya teszi különlegessé Pécs második legnépesebb városrészét. Elmondta, milyen különleges volt akkor, és milyen különleges még most is az, hogy Uránváros egyik végéből a másikba át lehet úgy sétálni, hogy csak pár autóutat kell keresztezni, egyébként csaknem végig zöldfelületeken mehet az ember. Egészen előremutató szemlélettel az ötvenes években úgy alakították ki a lakótelepet, hogy szétválasztották a gyalogos- és az autóforgalmat. A Magyar Nemzet 1956. július 22-i, Uránváros telepítési tervének elkészüléséről szóló cikkében azt írták, hogy „az új szocialista város szinte úszik majd a zöld területekben, amelyek biztosítják a pormentes, egészséges levegőt a telep lakosainak”.
Patartics Zorán szerint az egykori Olympia étterem épülete még nem vált olyan felújítás áldozatává, ami jóvátehetetlen károkat okozott volna. Azt viszont megjegyezte, hogy az egykori étterem és bár előtti tér egy épületét, a táncpavilont már tönkretették, pedig fontos része volt ez a teraszra kitelepülő szórakozásnak. Az egykor vasbeton szerkezetű, üveggel fedett, oldalról nyitott épületből mára egy kúp alakú dohánybolt lett.
Az étterem egyike annak a kevés második világháború utáni épületnek, ami műemléki védelmet kapott. Az Építészfórum cikke szerint a tervező, Gádoros Lajos tervezte egyébként az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar pavilonját is, amelynek az építészeti megoldásai rengeteg párhuzamot mutatnak a később megépített Olympia épületével. Sajnos a jelenleg egyebek között egy fitneszteremnek otthont adó épületben sem pezseg már annyira az élet, mint akkor, amikor még Cseh Tamás is erről a helyről énekelt. A Hová megy ma éjjel az Uránváros? című dala szerint
„Nem sötét bánya az Olympia bárja
Ott minden nő csak a bányászt kívánja.”
