Addig variáltak a vásárlásnál a trükkös tolvajok, míg teljesen összezavarták az eladókat, így jutottak pénzhez

Balatonlellén 70 ezer forintot, Kecskeméten pedig 170 ezer forintot sikerült visszavenniük a már kasszánál leszámolt, általuk kifizetett összegből azoknak a külföldi tolvajoknak, akik mindkét alkalommal ugyanazt a módszert használták. Nagyobb tételben vittek árut a kasszához (Balatonlellén kb. 140 ezer forint, Kecskeméten kb. 300 ezer forint értékben), majd addig adogatták át, majd kérték vissza a pénztárostól a készpénzt, hogy ezzel teljesen összezavarták őt. Ezután a zűrzavart kihasználva eltették a kifizetett összeg egy részét – írja a Police.hu.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói az európai társszervekkel közösen végül azonosították a tetteseket: egy 36 éves férfit és egy 32 éves nőt. A férfi időközben nevet is változtatott, abban bízva, hogy így elkerülheti a felelősségre vonást, de végül nem járt sikerrel: a román hatóságok február 10-én elfogták őket, majd március 18-án a Nagylak Közúti Határátkelőhelyen átadták a magyar rendőröknek. A tolvajokat bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. A 36 éves férfi és a 32 éves nő a bűncselekményt elismerte, és a kárt megtérítette.

Nem egészen ugyanilyen, de jellegében kicsit hasonló esetről számolt be az Ügyészség.hu is. Ott a Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerű csalás miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki 2024 tavaszán az országot járva úgy jutott rendszeresen pluszpénzhez, hogy különböző vendéglátóhelyeken kis értékben vásárolt ételt, italt, édességet. Ezután vásárlásaikor azt a látszatot keltette, mintha nagy címletű bankjeggyel fizetne, majd – kihasználva az eladók figyelmetlenségét – végül a pénzt sosem adta át, az abból visszajárót azonban eltette.

Egy kecskeméti fagyizóban például egy gombóc fagyit rolettivel húszezressel akart kifizetni. A papírpénzt elő is vette, majd hosszasan kotorászott a tárcájában apró után keresve, miközben az eladó a pénztárgépből a húszezresből visszajárót számolta ki. Végül 60 forintot át is adott a kereskedőnek, aki pedig a 19 500 forint visszajárót átadta a csaló vevőnek.

Sopronban, Hajdúszoboszlón és Szikszón is hasonló módszerrel jutott hozzá az őt meg nem illető összegekhez. A nőt többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás vétségével vádolják.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!