Volt igazolása a bíróságtól, mégis kétmilliós büntetést kapott Hadházy Kövér Lászlótól, amiért nem vett részt a parlamenti szavazáson

A tavalyi 800 ezres bírság után most 2 millió forintra büntette Kövér László házelnök Hadházy Ákost, amiért az nem jelent meg a Parlament több februári szavazásán – derül ki a független országgyűlési képviselő pénteki posztjából. Pedig Hadházy szerint alapos oka volt erre: a kérdéses szavazások időpontjában éppen komlói bíróságon kellett megjelennie, méghozzá abban az ügyben, ami miatt az országgyűlés tavaly tavasszal felfüggesztette a mentelmi jogát.

A képviselővel szemben rágalmazás és becsületsértés miatt tettek feljelentést, miután a képviselő több posztban is foglalkozott Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselővel és feleségével, a nyírbogáti polgármesterrel, Simonné Rizsák Ildikóval.

Hadházy azt írta, előzetesen jelezte a bíróságnak, hogy aznap szavazás van a parlamentben, de azt a választ kapta, hogy a tárgyalást mindenképp megtartják, neki pedig magánvádlottként kötelező megjelennie.

„Nem mondom, hogy nem örültem neki, hogy így igazoltan maradhatok távol Kövérék színházából, posztoltam is róla (link lentebb). De bevallom, nem gondoltam, hogy Kövérnek lesz képe nem elfogadni az igazolást. Indoklás semmi: annyit írt csak, hogy neki ehhez joga van…Nekem viszont nincs jogom jogorvoslatra” – írta Hadházy, aki a házelnöktől kapott levelet is megosztotta bejegyzésében. A képviselő arra kérte követőit, hogy aki teheti, valamekkora összeggel szálljon be a büntetése kifizetésébe.

Kövér László legutóbb tavaly nyáron büntette meg Hadházyt: a képviselő akkor 800 ezer forintos büntetést kapott, amiért nem jelent meg egy parlamenti szavazáson. Mindezt úgy, hogy Hadházyt a tavaly tavaszi füstgyertyázás miatt akkoriban éppen hónapokra kitiltották az Országházból – emiatt a vitákra és a nyílt szavazásokra be sem mehetett az épületbe, kizárólag a titkos szavazásokon vehetett részt. Kövér a büntetés kiszabásakor arra hivatkozott, hogy bár áprilisban közölték vele a kitiltását, az csak akkor emelkedett jogerőre, amikor a parlament is megszavazta.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!