Három oszlop, tető és pár pad, ennyi a 37 millióból épült taktaharkányi piac
Három oszlop, tető és pár pad. Ennyiből áll a 37 millió forint uniós támogatásból épült piac a borsodi Taktaharkányban, amit Hadházy Ákos független képviselő mutatott be Facebook-oldalán. Azt mondta, hogy a taktaharkányi önkormányzat a „Helyi termékek piacra jutásának elősegítése” elnevezésű pályázaton keresztül kapott pénzt a piacra. Szerinte ez „az ostobaság és a cinizmus csúcsa”, mert ma már alig van olyan falu, ahol valódi őstermelők termelnének látható mennyiségben, és akik vannak, azok is inkább a városokban próbálják eladni a termékeiket. „37 millió persze aprópénznek tűnik, de úgy kell ezt nézni, hogy szinte minden faluban elkövettek hasonlót. A legtöbb helyen hasonlóan bizarr megoldással, néhol kicsit komolyabb megvalósulással. De sajnos szinte mindenhol komoly túlárazással, és így már sok milliárdos tételről van szó” – írta a képviselő. Arra is kitért a videóban, hogy a 3400 lakosú falu egyébként nagyon szegénynek számít, mégis ilyesmire költötték el az EU-s támogatást.



