Teljesen átalakítaná a Petőfi sétányt a siófoki önkormányzat, a bódékat is lebontanák
Néhány éven belül teljesen megváltozhat a siófoki Petőfi sétány arculata. A jelenlegi önkormányzat eltüntetné a bérelhető bódékat, és az elhanyagolt villák felújítására köteleznék a tulajdonosokat – írja Facebook-posztjában Lengyel Róbert, Siófok polgármestere.
A Petőfi sétány hosszú távra megkötött bérleti szerződései idén és jövő év végén kezdenek el lejárni. „Nekem, nekünk alapvetően más elképzeléseink vannak az ottani lehetőségekről, mint a 2014. előtti városvezetéseknek volt” – áll a bejegyzésben. „Mi nem egymás hegyére-hátára épített, bérelhető bodegákat, hanem –már a tervezés fázisába is építész szakembereket bevonva- sokkal kulturáltabb környezetet szeretnénk ott látni.”
Egy munkacsoportot is létrehoztak, ami a Petőfi sétány újragondolását készíti elő. Az önkormányzati tulajdonú bódék kérdése mellett azokkal az épületekkel is foglalkoznak, amik magántulajdonban vannak, és „jelenleg csak rombolják ott a városképet”. Ilyen például néhány „helyileg védett villaépület, amelyek önmagukban és a környezetükben is teljesen elhanyagoltak”.
Lengyel Róbert szerint korábban több eszközzel is próbálták elérni, hogy a tulajdonosok viseljék gondját az épületeiknek és portáiknak. Van két olyan épület is, aminél a tulajdonost hatóságilag kötelezték az értékmegőrzési és helyreállítási munkálatok elvégzésére. Ha ennek május 15-ig nem tesznek eleget, megbírságolhatják a tulajdonost.
Egy másik, a sétányon álló ingatlannál arra jöttek rá, hogy a tulajdonos illegálisan építtetett hozzá az épülethez. Miután bejelentést tettek, a hatóság februárban, 180 napos türelmi idővel kötelezte a tulajdonost a szabálytalan állapot megszüntetésére – azaz az épületrész lebontására.
„Ezekben az elképzelésekben a jelenlegi képviselő-testületünk BSE és Fidesz frakciója, meg a független képviselője is teljesen egyetért, az új városi főépítész pedig támogatni fog bennünket” – írja a polgármester.



