Nem jó mondatok oldják meg szülő-gyerek kapcsolatot, hanem a kíváncsiság

„Az ember az egyetlen emlős, amely elérte azt a luxust, hogy egy időben csak egy dologra figyeljen, mégis állandóan megosztjuk a figyelmünket” – mondta Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember kedd este Szegeden, a Mentorháló rendezvényén. A szakember Mi volt ma a suliban? címmel tartott előadást az IH Rendezvényközpontban, ahol a szülők és a gyerekek közötti kommunikáció nehézségeiről és lehetőségeiről beszélt. Az előadás középpontjában ez a mindennapi kérdés állt, amelyet szinte minden szülő feltesz a gyerekének az iskola után, és amelyre sokszor csak egy rövid „semmi” a válasz.

A szakember tapasztalatai szerint a gyerekek és a felnőttek közötti kommunikáció sokszor már a legegyszerűbb kérdéseknél elakad. Míg a felnőttek gyakran szeretnék tudni, mi történt az iskolában, a gyerekek nem feltétlenül érzik úgy, hogy ezt meg kell osztaniuk. Szerinte ezért fontos megérteni, hogy milyen elvárások és érzések húzódnak meg a háttérben.

Gyurkó Szilvia úgy gondolja, hogy a gyerekek és a felnőttek közötti kommunikáció gyakran azért akad el, mert a kérdések mögött különböző elvárások és szándékok húzódnak meg. A „Mi volt ma a suliban?” kérdés például sokszor nem pusztán érdeklődést fejez ki, hanem a szülők aggodalmát, kontrolligényét vagy kíváncsiságát is. „A szülőség elején minden a kontrollról szól. Azt tanuljuk meg, hogy akkor vagyunk jó szülők, ha információink vannak, ha döntéseket hozunk, ha kézben tartjuk a helyzetet” – mondta a szakember. Egy újszülöttnél a szülők szinte minden helyzetet igyekeznek kézben tartani, a gyerek túlélése és fejlődése nagyrészt rajtuk múlik. Ez a hozzáállás azonban később is megmaradhat, amikor a gyerek már közösségbe került.

Arról is beszélt, hogy a valódi beszélgetésekhez nemcsak kérdésekre, hanem figyelemre és türelemre is szükség van. A gyerekeknek ugyanis joguk van megszólalni, de hallgatni is. Az iskola a gyerekek számára elsősorban nem a tananyagról, hanem a kapcsolatokról szól. A mindennapokban legalább olyan fontos nekik, hogy hogyan alakulnak a barátságok, a konfliktusok és a közösségi helyzetek. „Amikor azt kérdezzük, mi volt a suliban, gyakran a tananyagra gondolunk. A gyerekek viszont sokkal inkább arról tudnának mesélni, hogy kivel mi történt, ki mit mondott, vagy hogy hogyan érezték magukat” – mondta Gyurkó. Szerinte különösen a nagyobb gyerekeknél a barátságok és a közösségi kapcsolatok határozzák meg az iskolai élményeket. Ezek a helyzetek gyakran bonyolultak, és a gyerekek számára komoly érzelmi megterhelést is jelenthetnek.

Gyurkó szerint a gyerekek akkor nyílnak meg, ha biztonságosnak érzik a helyzetet. Ha egy kérdés mögött számonkérés vagy elvárás merül fel, akkor a gyerekek könnyen bezárkózhatnak. A gyerekek különböző módon reagálnak a stresszhelyzetekre. Van, aki azonnal mesélni kezd, más inkább elhallgat vagy visszahúzódik. A szakember szerint ezek a reakciók természetesek, és nem a gyerek dönt róluk. „A stresszreakcióinkat nem mi választjuk. Ezek bennünk vannak, generációk tapasztalataiból örököljük őket.” Gyurkó arra bátorította a szegedi közönséget, hogy ne tökéletes mondatokat keressenek a gyerekeikkel való beszélgetéshez. Szerinte a kapcsolódás nem egyetlen jól megfogalmazott kérdésen múlik.

A kommunikáció kulcsa inkább az, ha a szülők nem csak információt akarnak szerezni – ez ugyanis kihallgatásnak érződhet –, hanem teret engednek a családban a beszélgetésekre, és odafigyelnek a gyerekre. „A szülőségben a kis lépések visznek messzebbre. Nem három varázsmondat fogja megoldani a helyzetet, hanem az, hogy valóban kíváncsiak vagyunk egymásra.”