Hazugságok tere – így nevezték el az MTVA előtti teret, ami már táblát is kapott
„Ti megszavaztátok, hogy legyen ez a Hazugságok tere. (…) Sok százan vettek részt a szavazásban, az lett az eredménye, hogy a Hazugságok tere nevet kapja az MTVA előtti közterület” – jelentette be Kiss László, a III. kerület polgármestere a Facebookon azután, hogy előző év júliusában közölte, névpályázatot hirdet a térre.
Kiss akkor azt mondta, szerinte hasznosabb lenne, ha egy világos, a közszolgálati televízió jelenlegi profiljába és szakmai tevékenységébe jobban illeszkedő nevet kaphatna a székháznak helyet adó tér. „Mivel a Magyar Televízió már nem a lakosság hiteles tájékoztatásának forrása, hanem a rezsim propagandagyárának működtetője, eljött az ideje a III. kerületi helyszín névadásának” – írta akkor.
Most a III. kerületi polgármester a videóban azt mondta: van lehetőség arra, hogy a tábla onnan elkerüljön április 12. után., ahhoz le kell váltani a kormányt.



