Fidelitas-elnök az ukrán zászlós akcióról: Nincs közünk hozzá, nem vettünk részt benne

A Fidelitas nem szervezett semmilyen akciót, a Fidelitasnak ehhez az akcióhoz semmi köze nincsen, a Fidelitas nem vett részt ilyen típusú akcióban – mondta Mohácsy István, a Fidelitas elnöke, amikor a 444 a Tisza március 15-i rendezvényén feltűnt ukrán zászlóról kérdezte. A Lakmusz derítette ki, hogy a Fidesz ifjúsági szervezetének budapesti elnöke, Balog Géza ugyanarról a Bajcsy-Zsilinszky úti erkélyről nézte a Tisza Párt menetét, mint azok a fiatalok, akik később kifeszítettek egy hatalmas kék-sárga zászlót a Nemzeti Meneten.
A két fiatal azután tűnt fel a Deák térnél gyülekező tiszások között, hogy nem sokkal korábban a Bajcsy-Zsilinszky úti lakásból „Üdvözlünk a háborús meneten!” feliratú molinót lógattak ki. Az esetről készült videókból világosan kiderül, hogy a tiszások próbálták megakadályozni az egészet. A Lakmusznak sikerült azonosítania a 16 és 17 éves fiatalokat: egyikük az akció előtt a Fidelitas budapesti elnökével fotózkodott a szóban forgó Bajcsy-Zsilinszky úti épületben. Balog a Fidesz jelöltjeként indult Józsefvárosban a 2024-es önkormányzati választásokon, jelenleg pedig a DPK-gyűléseket szervező Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség egyik vezető munkatársa.
Mohácsy István még annyit mondott a 444 újságírójának, hogy mindent nyilvánosságra hoztak az ukrán zászlós akcióval kapcsolatban. Nem tudjuk, mire gondolhatott a Fidelitas vezetője, mert a szervezet Facebook-oldalán nem találtunk erre vonatkozó információt.



