Koncz Zsófia szoros versenyben minimális előnnyel vezet egyéni választókerületében, Pócs János viszont statisztikai értelemben döntetlenre áll tiszás kihívójával szemben, derült ki a 21 Kutatóközpont friss, közösségi finanszírozású felméréseiből. A közvélemény-kutató mindkét körzetben 800 fős, választókerületi szinten reprezentatív telefonos kutatást végzett 2026 márciusában a tiszaújvárosi központú Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os, illetve a jászberényi központú Jász-Nagykun-Szolnok megye 2-es számú országgyűlési egyéni választókerületében. Koncz az előbbiben, Pócs az utóbbiban a kormánypárt jelöltje.
Pócs kihívója Halmai Ferenc Tibor volt rendőrezredes, aki Magyar Péter évértékelőjén is felszólalt. A 21 Kutatóközpont felmérésében annyira kiélezett köztük a verseny, hogy az egyik indikátor szerint a tiszás Halmainak, a másik szerint pedig Pócs Jánosnak van egy százalékpontos, hibahatáron belüli előnye.
A 21 Kutatóközpont szerint a sok kistelepülés és a nagyvárosok hiánya mindkét választókerület esetében inkább a Fidesznek kedvez. A Tisza Párt ráadásul kevésbé ismert jelölteket indított. Bár Halmait az évértékelőn igyekeztek országosan is ismertté tenni, a Borsod 6-ban induló Bihari Zoltán kvázi ismeretlen, még a választókerületében is. Velük szemben Koncz és Pócs is kipróbált jelöltek már, jelenleg is a körzeteik országgyűlési képviselői, a fideszes nyilvánosság állandó szereplői.
A közvélemény-kutató szerint a Fidesznek mindenképp hoznia kellene ezeket a körzeteket az abszolút többséghez, a Tisza viszont ezek nélkül is nyerhet.
A Mi Hazánk mindkét választókerületben bejutási küszöb felett, a DK és az MKKP messze alatta volt.
Szorosabb versenyre számíthat Koncz Zsófia
Koncz 2022-ben simán, 59 százalékos eredménnyel nyerte meg a választást a Borsod 6-ban. Vele szemben az összefogás jelöltje, Jézsó Gábor csak a szavazatok 36,94 százalékát kapta meg. Idén áprilisban szorosabb verseny várható.
A 21 Kutatóközpont felmérése szerint a pártválasztók körében a Fidesz 47 százalékon, a Tisza 45 százalékon áll, azaz a Fidesznek hibahatáron belüli 2 százalékpont az előnye egy hónappal a választások előtt a választókerületben. A biztos szavazó pártválasztók között viszont szintén hibahatáron belül a Tisza Párt vezet, 48 százalékon állnak a Fidesz 46 százalékával szemben.
Az egyéni jelöltek versenyében dr. Koncz Zsófia 49 százalékon áll, míg a Tisza jelöltje, Bihari Zoltán 43 százalékon. A biztos szavazók között már csak hibahatáron belüli Koncz vezetése, ebben a kategóriában 48 százalékon áll, míg tiszás ellenfele 46 százalékon.
Az biztos, hogy a körzetben sokkal ismertebb Koncz, a válaszadók 95 százaléka mondta, hogy ismeri, míg Bihari Zoltánt csak a válaszadók 43 százaléka ismerte.
Pócs Jánost megszorongathatja a Tisza
Jász-Nagykun-Szolnok 2-ben Pócs János 2022-ben 59,81 százalékos eredménnyel tudott győzni, szemben az ellenzéki összefogás által indított Kertész Ottó 33,74 százalékos eredményével. A 21 Kutatóközpont márciusi felmérése szerint a verseny itt korántsem dőlt még el.
Az egyéni jelöltek versenyében Pócs 46 százalékon áll, míg a Tisza jelöltje, Halmai Ferenc Tibor 45 százalékot ér el. A különbség tehát mindössze 1 százalékpont. A biztos szavazó jelöltválasztók körében fordított az arány: Pócs 46 százalékon áll, Halmai 47 százalékot érne el. Mindkét esetben hibahatáron belüli a különbség, statisztikai értelemben döntetlen az állás.
A pártválasztók körében a Fidesz és a Tisza egyaránt 46 százalékon áll, vagyis teljesen kiegyenlített a verseny a választókerületben egy hónappal a választások előtt. A biztos szavazó pártválasztók körében már enyhe Tisza-előny rajzolódik ki: 48 százalékon állnak a Fidesz 46 százalékával szemben.
A jelenlegi országgyűlési képviselő, Pócs János ismertsége magas, Halmaié viszont alacsony. Az őt ismerők körében viszont magasabb a népszerűsége, mint Pócs esetében.
Módszertan: A 21 Kutatóközpont Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú országgyűlési egyéni választókerületében 2026. március 11. és március 12. között, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye 2-es számú országgyűlési egyéni választókerületében 2026. március 12. és március 13. között végzett 800-800 fős, reprezentatív telefonos kutatást. A minták súlyozása nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint történt. A teljes mintára vonatkozó hibahatár mindkét kutatás esetében ±3,5 százalékpont, a részsokaságok esetében ennél magasabb is lehet.



