A nemzettudat nem annak a megtestesítője, hogy kit utálok vagy kit akarok ebből kitaszítani

A magyarságtudatunkat sokszor a történelmi múltba révedés, a sérelmek, a bűnbakkeresés alakítja, de vajon mennyire van helye benne a valódi teljesítménynek, a közös jövőépítésnek? A skandináv államokat sokszor ábrázolják úgy, hogy elidegenedettek, letörik a nemzeti érzést, de közben a nemzetközi felmérések szerint náluk sokkal erősebb a nemzeti büszkeség és az összetartozás érzése. Mióta és miért nem tudnak együttműködni egymással a magyarok, mi az a pozitív nacionalizmus, hogyan alkothatnánk meg egy 21. századi magyar nemzetképet? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk a Magyarország jövő időben adásában Hatos Pál történésszel, valamint Boros Tamással és Filippov Gáborral, az Egyensúly Intézet vezetőivel.

A műsor elején néhány, a magyarságról szóló idézetről kérdeztük Hatos Pál történészt. Például arról az Illyés Gyulától származó mondatról, hogy „magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga”. Hatos szerint ez a mondat a zsidó törvényekre is reflektált, amelyek alapján kitagadhatták a közösségből a társadalom egy részét. Azokat a zsidókat, akik egyébként a magyar kultúrát terjesztették a nemzetiségi vidékeken az I. világháború előtt, vagy akik őrizték, finanszírozták a magyar kultúrát a kisebbségi helyzetben Erdélyben, Felvidéken vagy a Délvidéken. A műsorban meghallgathatják, mit gondol Hatos Pál Kányádi Sándornak arról a gondolatáról, hogy „egyetlen hazánk van, ez a magyar nyelv”, és az Ismerős Arcok Nélküled című számának sokat idézett soráról, miszerint „történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk.” Most a műsorból néhány fontos gondolatot emelünk ki szerkesztett formában.

A dicső múltról – Fontos, hogy a történelmünkben legyenek dicsőséges fejezetek. De ha ezeket közelebbről megvizsgáljuk, akkor lehet, hogy nem is ötven, hanem száz árnyalatuk van ezeknek, akár az aranynak, akár a szürkének, akár a feketének. „Vegyük csak Szent Istvánt, vegyük csak Mátyás királyt, vegyük csak az Anjouk, tehát Nagy Lajos államát. Vagy vegyük csak akár az 56-os forradalomnak azokat a dolgait, amelyek megzavarták a nemzeti egységnek azt a mámoros, katarzisos pillanatát, ami azért összekötötte a nemzetet.” „Kiderülnek dicsőséges korszakokról, hogy végső soron szégyenteljesek voltak. És kiderülnek szürke, homályban maradt emberekről, életművekről, akár csatákról is, hogy mennyire döntőek voltak, és megalapozták a túlélést. Azt, hogy ez a kultúra itt, a Kárpát-medencében immár több mint ezer év óta létezik.” (Hatos Pál)

Trianonról és az öncsonkításról - A trianoni békeszerződéssel Magyarországot megfosztották egykori területe kétharmadától, a magyar nyelvű lakosság egyharmada határon kívülről került. Ez gyászt, megalázottságérzést, kifosztottságérzést okozott, és „ez a csonkaság, az áldozatiságnak az abszolút jogos beállítódása eltakarja azt, hogy mi magunkat is megcsonkítottuk pontosan ugyanezekben az években azzal, hogy belső ellenséget kerestük. Meg is találtuk ezt a zsidókban például, vagy éppen a parasztokban, a munkásokban, akik forradalmat csináltak, akik nem voltak hajlandók katonának állni négy évnyi fárasztó, mészárszéket idéző világháború után. Ők már nem mentek a nagybetűs haza eszménye után, hanem mentek haza a kis hazába, a harangos templom tövébe megnősülni, kis hétköznapi gazdaságot, életet teremteni maguknak.” (Hatos Pál)

Szeretünk másokat hibáztatni – „Kicsi nép vagyunk nagy ambíciókkal, kicsi nép vagyunk egy turbulens történelemmel, állandósult veszélyérzettel. Szinte kínálkozik, hogy ne a saját magunk által elkövetett hibákat jelöljük meg, hanem azokat, amelyeket vélhetően vagy származtatottan másoknak tulajdonítunk. És hát ez egy igen ragályos betegség, amely időről időre szinte kiírthatatlanul a nemzeti közösséget megtizedeli.” (Hatos Pál)

A hideg polgárháborúról – Trianon az öncsonkításnak és a társadalom, politika által kezdeményezett hihetetlen polarizáltságának is a kezdőpontja, ami egy örökséget támasztott. „Polgárháborúval kezdődött, vörösterrorral, fehérterrorral, lincselésekkel, gyilkosságokkal, amely aztán beletorkollott egyfajta konszolidációba. Így nevezi a történettudomány azt, amikor Bethlen István megragadta a kormányrudat, miniszterelnök lett, és kiépített egyfajta korlátozott parlamentarizmust. Én ezt nevezem hideg polgárháborúnak. Nem megoldotta, hanem befagyasztotta a konfliktusokat, a forró polgárháborút úgy, hogy azok át tudjanak úgymond telelni abban a befagyasztásban, amit ő kezdeményezett, és időről időre egyfajta mintaként szolgálnak ahhoz, hogy mi magyarok hogyan tekintsünk azokra, akik máshogy gondolják el a nemzet jövőjét. És az a sajnálatos, hogy nem vitapartnerekként tekintünk rájuk, hanem ellenfélként. A szavak egyre élesednek, szinte már halljuk, hogy fenik a késeket.” (Hatos Pál)

Nagy példaképek – „Deák például nem akart miniszterelnök lenni, Eötvös visszautasította azt, hogy a családi vagyont hamis eszközökkel tartsa meg. Széchenyről tudjuk, hogy egy évi jövedelmét ajánlotta fel az Akadémia megalapítására, ami biztos, hogy közrejátszott abba, hogy ma itt ebben a stúdióban magyarul beszélgetünk (…) Ezek a példák azért fontosak, és nem megyek messzebbre, mert abban a hosszú távban, amely a modern Magyarországot jelzi, ők a kiinduló pont, és sajnos úgy tűnik, hogy a máig meghaladhatatlan hegycsúcsok is.” (Hatos Pál)

Gyenge a pozitív magyar nemzeti érzés – „Magyarországon minden közhellyel, minden publicisztikával és minden szlogenpuffogtatással ellentétben sajnálatos módon túlságosan gyenge a jó értelemben vett nemzeti érzés. A jó értelemben vett alatt én azt értem, hogy nem valaki ellen, valakinek a kirekesztéséről szóló nemzeti érzés, hanem a nemzeti összetartozás, valamifajta pozitív projekt iránti közös érzetnek.” (Boros Tamás)

Mire büszkék a svédek? – Érdemes lerombolni azt a közhelyet, hogy az elidegenedett, a nemzeti érzést letörő, valamifajta összeomlás szélén lebegő skandináv meg nyugati államok már teljesen feladták az önazonosságukat. Svédországban azoknak az aránya, akik azt mondják, hogy nem éreznek nemzeti büszkeséget, mindössze 6 százalék (ez Magyarországon 23 százalék!). „Ez a nemzeti érzet például valamifajta olyan típusú hagyománnyal vagy gondolattal van egybekötve, hogy Svédország az az otthona a népnek. Tehát egyfajta otthonosságnak, családi szeretetnek az érzete, ahol mindenkit befogadunk, mindenkit egyenlőnek tekintünk, elvárásaink vannak a család tagjaitól, de vissza is adunk a család tagjainak.” (Boros Tamás)

Ami összeköthet – „Itt arról beszélünk, hogy mennyire érzem azt, mint egy nagyobb közösség tagja, hogy engem összeköt valami a szomszédommal. Azzal, akivel soha nem fogok találkozni, de közös anyanyelvet beszélünk, hogy nekünk vannak közös céljaink, amikhez együtt kellene eljutnunk, és ennek érdekében érdemes egyesíteni az erőnket, hogy meg tudjuk oldani a közös problémáinkat.” Ha az ember ezt az összetartozást nem érzi, akkor miért vállaljon a vele egy közösségben élőért szolidaritást? Miért fizessen több adót, hiszen abból valaki olyan részesül, aki nem a közössége része, miért tartsa tisztán az utcát? Miért segítsen másoknak, hiszen ismeretleneknek nem segítünk? Magyarországon ez sajnos nagyon jellemző, ezen nagyon fontos lenne változtatni. (Boros Tamás)

Ahol a nemzeti tudat az ország teljesítményéhez kötődik – A finn nemzeti tudatnak integráns része, hogy egy olyan országban élnek, amelyik tud teljesíteni. Bármilyen furcsán hangzik ez Magyarországról, a finnek nacionalizmusának egyik központi eleme, hogy az övék a világ egyik legjobb oktatási rendszere. „Amikor most a legutóbbi PISA-felméréseken Finnországban is valamilyen fajta romlást lehetett tapasztalni (…), akkor egy valóságos nemzeti gyásznap robbant ki. Azóta is egy nemzeti vitatkozás folyik arról, hogy mit csinálunk rosszul, és mit kellene jobban csinálnunk”. (Filippov Gábor)

Közös álmok, közös élmények – „Nagyon fontos, hogy legyenek közös álmaink. A közös álmok azok, amik közgazdász nyelven szólva kollektív cselekvési problémákat meg tudnak oldani. Hogyan tudunk közös cél felé mozgósítani nagyon sokféle társadalmi helyzetű, világnézetű, nagyon sokféle élethelyzetben levő embert, akiket egy dolog köt össze: az, hogy állítólag mindannyian magyarok, de biztos, hogy mindannyian magyarnak vallják magukat. Ilyen típusú közös élményünk utoljára az európai uniós-, illetve a NATO-csatlakozás volt. Nincsen azóta közös, pozitív, jövőbe mutató célunk. Nem tudjuk azt mondani, hogy a közös célunk az, hogy 2040-ben mi legyünk a legokosabb ország Európában. Vagy 2050-ben mi legyünk a legzöldebb ország Európában. Mindegy, hogy mi a jelszó, de lenne valamilyen olyan közös cél, amiben nagyjából egyetért az ország egészen, és amire közösen lehetne büszkének lenni.” (Filippov Gábor)

Pozitív nacionalizmus – A nemzeti ünnepeink augusztus 20. kivételével valamifajta vereségnek, veszteségnek, bukásnak az ünneplése. Miközben a nemzeti ünnepeink a szabadságról szólnának vagy a szabadság elvesztéséről, a közvélemény-kutatások szerint a magyarok elsöprő többsége, 98 százaléka számára a szabadság nem a legfontosabb érték. „Tehát ha valahol el lehetne kezdeni, vagy érdemes lenne újra gondolni azt, hogy mire vagyunk büszkék Magyarországon, vagy hogyan ünnepeljük a nemzeti büszkeségünket, akkor az eleve kezdődhetne azzal, hogy valamifajta pozitív nacionalizmus gondolataként pozitív dolgokat ünneplünk. Ebből Szent István napja, augusztus 20. tökéletes, hiszen az a nemzetépítésről szólt. De jó pár ilyen napot találhatnánk a Magyar Tudományos Akadémia megszületésétől kezdve, egyébként akár még a kiegyezésig.” (Boros Tamás, )

Mi erősíti a közösséget? – Ehhez három elemet érdemes kiemelni: a társadalmi mobilitást, a bizalmi tőkét és az integrációt. Ha valaki azt érzi, teljesen mindegy, hogy mit csinál, meghatározza őt az, hogy honnan jött, úgyis lesznek kiváltságosok és olyanok, akik soha nem jutnak el egy egyetemre, akkor ő nem érzi magát a közösség tagjának, vagy inkább valamifajta részközösséget hoz létre. Ha egy másik magyarról nem tudunk semmit, csak azt, hogy ugyanitt él, ugyanúgy magyar állampolgár, ugyanazt a nyelvet beszéli, és nem bízunk abban, hogy ő is valami jót akar és együtt tudunk dolgozni, akkor a nemzettudat gyengül. „A nemzettudat nem annak a megtestesítője, hogy kit utálok, vagy kit akarok ebből kitaszítani, hanem annak az ereje, hogyha ő ugyanitt született, ugyanezt a nyelvet beszéli, és hasonló célokba hisz, akkor ő ugyanúgy magyar”. (Boros Tamás)

Társadalmi tőke – „Mitől volt képes az emberiség legyőzni a nála sokkal erősebb kardfogú tigrist? Ez nyilván az együttműködésnek a kultúrája, és annak a kultúrája, és az abba való befektetés, hogy működjünk együtt, bízzünk a másikba, legyenek közös céljaink, és valamifajta koordinált módon fejlesszük azt a közös tudást, amire az emberiség összességében képes. (…) Ha ez a típusú gondolkodás nincs meg egy kis közösségben, egy lakóközösségben, egy faluban, és egy teljes nemzetben, akkor a kardfogú tigris fog győzni.” „Ahol a társadalmi tőke erős, vagyis vannak működő közösségek, amelyek képesek összeállni és közös célokért dolgozni, adott esetben ellentartani egy külső vagy központi hatalomnak a saját érdekeiket szem előtt tartva, tehát ahol erős ez a fajta társadalmi tőke, ott nagyobb gazdasági növekedést tudnak elérni”. (Boros Tamás, Filippov Gábor)

A teljes adást itt lehet megnézni:

Március 19-én a budapesti Átriumban közönség előtti adással jelentkezik a Magyarország jövő időben, amely arról szól, hogy hogyan újítsuk meg a demokráciát. Jegyet vásárolni és további részletekről olvasni itt lehet.