A debreceni javítóról osztott meg videót Juhász Péter, korábbi dolgozók állítják, egy gyerek megverésére kérte őket az igazgatóhelyettes, aki ezt tagadja

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Újabb videót tett közzé csütörtökön Juhász Péter (Juhi), volt politikus, youtuber a javítóintézetekben történt gyermekbántalmazásokról, a mostani videóban ketten is megszólalnak, azt állítják, korábban rendészként dolgoztak a Debreceni Javítóintézetben, és egy alkalommal Varga László Balázs igazgatóhelyettes arra kérte őket mint beosztottakat, hogy verjenek egy intézetis fiút.

Az egyik nyilatkozó azt mondta a videóban, hogy Vargának személyes konfliktusa volt az egyik gyerekkel az intézetben, és ezért kérte meg a két rendészt, hogy vigyék egy külön helyiségbe, és ott verjék meg. Egyikük azt is állította, hogy Vargának korábban tudomására juthattak a budapesti Szőlő utcai javítóintézetben történt bűncselekmények is, mielőtt az ottani korábbi igazgatót, az azóta meggyanúsított Juhász Péter Pált letartóztatták volna.

Varga László Balázs a Telexnek azt mondta, semmi nem igaz abból, amit a két nyilatkozó állít. Azt mondta, igazgatóhelyettesi munkája során semmilyen jogsértést nem követett el, és a rendőrség sem hallgatta ki semmilyen ügyben. Azt mondta, ismeretlen tettes ellen egy napon belül feljelentést fog tenni az őt ért rágalmazások miatt.

Vargát 2025 decemberében a Szőlő utcai javítóintézet élére is kinevezték, innen azonban hamar távozott, és visszatért a debreceni intézetbe. Varga László Balázs azután került a budapesti intézet élére, hogy napokkal előtte három embert vettek őrizetbe, köztük az intézet korábbi megbízott igazgatóját, Kovács-Buna Károlyt is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!