Lemondott a szentmártonkátai alpolgármester, akiről egy nő azt állítja, súlyosan bántalmazta

Lemondott Bodor András, Szentmártonkáta alpolgármestere, miután egy nő azt állította róla, hogy szombaton súlyosan bántalmazta őt a település kolbásztöltő fesztiválján. Az alpolgármester szerint ez alaptalan és valótlan vádaskodás.
A nő a fesztiválon járt a férjével, amikor szóváltásba kerültek az alpolgármesterrel. „A szeptemberi falunapon volt olyan kedves és felajánlotta, hogy szexuális szolgáltatásokért cserébe nagyon előkelő munkát tud nekem szerezni a hivatalban! Mihelyst kifejeztem nemtetszésemet és bizonyára provokáltam (mert ilyen vagyok és rohadtul elegem van) szétverte a fejemet Bodor András, Szentmártonkáta alpolgármestere” – írta egy gyorsan virálissá vált Facebook-bejegyzésben, amihez fotókat is csatolt, illusztrálva, hogy néz ki az eset után.
„Itt ülök a mentőben, CT után, miközben a második kórházban várjuk, hogy fogadjanak és megműtsenek, hogy lássak a bal szememre, miközben az orvosok azt mondták, ezt nem tudják garantálni.”
Azt is elmondta, hogy miután elvesztette az eszméletét, a férje is a segítségére sietett, ami miatt letartóztatták és őrizetbe vették. A 24.hu információi szerint mind Bodort, mind a nő férjét, aki felesége védelmére sietett, előállították a rendőrök.
„Tegnap esti események miatt súlyos vádak középpontjába kerültem. Ezek a vádak megalapozatlanok és valótlanok” – osztotta meg Bodor András bejegyzését a Facebookon a szentmártonkátai önkormányzat (Bodor oldalán azóta már nem elérhető ez a poszt). „Nem akarom, hogy az ügyem a választási kampány témájává váljon, bár soha egyetlen párt jelöltje és tagja se voltam. Állok a vizsgálat elé, és hogy ez tisztességes, zavartalan mederben történjen, pártpolitikai vádaskodások nélkül, ezért az alpolgármesteri pozíciómról azonnali hatállyal lemondok” – írta az alpolgármester.
A Nemzeti Választási Iroda információi alapján Bodor András a 2024-ben független jelöltként indult el az önkormányzat egyéni listás választásán. Nem nyert széket a képviselői testületben, de végül a Fidesz és KDNP színeiben megválasztott polgármesternek, Skoda Ferencnek lett az egyik alpolgármestere.
Bodor Andrást nem értük el a kérdéseinkkel, de Skoda Ferencet igen, ő azt mondta, hallott a fesztiválon történt incidensről, de nem tud részleteket mondani. Későbbi hívásainkra nem reagált.
Az ügyben a rendőrségnek már a kora reggeli órákban küldtünk kérdéseket, többször kerestük őket telefonon is, de egyelőre nem érkezett válasz. Ha reagáltak, frissítjük cikkünket.