„Élhető várost az akkugyárak helyett!” – üzenték a debreceni fociultrák, majd egy közleményben letisztázták, hogy jobboldaliak
A Kubatov Gáborral szemben rendszeresen kritikus Ferenczvárosi C-közép nevű szurkolói Facebook-oldal posztolt arról, hogy a debreceni fociultrák elég fura helyzetbe kerültek, miután a város akkugyárai ellen tiltakozó molinókkal jelentek meg a pénteki, 2-2-vel zárult Debrecen-MTK meccsen.
„Élhető várost az akkugyárak helyett! Elég volt a városunk tönkretételéből!”
– ilyen üzeneteket lehetett olvasni a debreceni ultrák molinóin a poszt szerint, amit a 444 vett észre. A Ferenczvárosi C-közép megjegyezte, hogy miután a médiában beszámoltak az akcióról, a debreceni ultrák egy közleményben magyarázták el a helyzetet.
Azt írták, a molinókkal nemtetszésüket fejezték ki a város tönkretétele miatt. „Úgy látjuk, hogy az akkugyárak, a lassan több tucat munkásszálló, valamint az ezekkel érkező több ezer ázsiai vendégmunkás jelenléte hosszú távon tönkreteszi az itt élők egészségét és a város élhetőségét, illetve a vendégmunkások ittléte nagyban rontja szeretett városunk közbiztonságát és nyugalmát.”
Ezzel együtt fontosnak érezték megjegyezni, hogy elhatárolódnak minden pártpolitikától, mert úgy gondolják, annak nincs helye a lelátón. A debreceni ultrák azt írták, hogy lokálpatriótaként nem mehettek el szó nélkül a történtek mellett.
„Látván, hogy a baloldali és liberális média, illetve politikusok a mi megnyilvánulásunkkal kampányolnak és próbálnak meg szavazatokat szerezni, szeretnénk közölni velük, hogy a Debrecen Tábor egy jobboldali identitású brigád, és elítélünk minden baloldali eszmét, ideológiát vagy éppen az LMBTQ-hoz kapcsolódó irányzatot” – tették tisztába a politikai identitásukat a debreceni ultrák.