Beiktatták hivatalába Fabiny Tamás utódját, Keczkó Pál püspököt
Beiktatták hivatalába Keczkó Pált, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének új püspökét szombat délután Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. Az új püspök a februárban nyugdíjba vonult Fabiny Tamást váltja az egyházkerület élén. Megbízatása a lelkészi nyugdíjkorhatárig tart.
Keczkó Pál az ünnepi közgyűlésen elmondott székfoglalójában arról beszélt: a keresztény közösségek felbecsülhetetlen értéket hordoznak egy olyan világban, ahol sokan vágynak a figyelmes szóra, az együttérző odafordulásra és a megtartó kapcsolatokra. Kiemelte: egyházvezetői szemmel világos számára hogy gyülekezeteik és közösségeik élő hálózata nem csupán lelki otthon, hanem a reménység, a szolidaritás és a mentális megerősödés nélkülözhetetlen tere is.
Felidézte: a püspökválasztás során megfogalmazott programjának hívó szava a hálózatosság volt: az, hogy „ápoljuk és erősítsük egymással való közösségünket, és megosztott tapasztalatainkat egymás javára még tudatosabban és gyümölcsözőbben használjuk”. Hozzátette: püspöki szolgálata során elsőrendű feladatai között tartja számon a kapcsolati és a szolgálati lehetőségek feltárását.
Kitért arra: egyházuk alapjának tekinti a gyülekezeti életet középpontba helyező, hitben megélt közösséget, rámutatva, hogy a keresztény közösség nem pusztán társadalmi hasznosságánál fogva értékes, hanem önmagában is, és Krisztus jelenléte teszi azzá.
Keczkó Pál szólt a fiatalok, a gyermekek között végzett szolgálat fontosságáról, hangsúlyozva: „be kell töltenünk azt az Istentől kapott feladatunkat, hogy továbbadjuk a ránk bízott drága kincset”. A regionális és országos programok fontosságáról beszélve fontos stratégiai kérdésnek nevezte a felekezet jövője szempontjából, hogy keressék ezeken a területeken az új, a fiatalokat megszólító formákat.
„Kihívásokkal teli idő áll előttünk, a minket körülvevő világ vajúdásának vagyunk a tanúi. Nagy szükség van olyan emberekre, akik ilyen nehéz és hitet megpróbáló körülmények között is bizonyságot tudnak tenni a szívükben lévő reménységről, békességről, amely Krisztus jelenlétéből fakad” – fogalmazott az evangélikus püspök.
Az ünnepi istentiszteleten Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke arról beszélt: a sivatagban az a legfélelmetesebb, hogy nincsenek benne fix pontok, és egy homokvihar teljesen átrendezi a tájat, eltüntetve az ismert utakat. Úgy folytatta: a mai, gyorsan változó világ és benne az egyház helyzete is hasonlít a sivataghoz. A korábban megrendíthetetlennek tűnő szabályokat, ősi erkölcsi normákat és értékeket befedi az aktuális korszellem és a divatok átfutó homokja és „eltünteti a stabilitást jelentő támpontokat”. A régiek azonban megtanulták, hogy felfelé kell nézniük az égre, mert a csillagok megbízható útjelzők lehetnek.
A történelem során sokszor volt viharos az idő, és sokszor betemette az ismert utakat a homok. Az autóinkban használt navigáció azonban jó példa, és nemcsak abban, hogy „fentről”, a műholdakról veszi a jeleket, hanem még inkább abban, hogy amikor eltévedünk, a GPS nem minősít, nem megsértődik, hanem újratervez, és mindig a helyes cél felé próbál vezetni. „Új esélyt ad, ahogyan a kegyelmes és hűséges Isten” – mondta Szemerei János.
Az új püspökhöz fordulva azt mondta: szolgálatában sokak lelki vezetője lesz. Vele mennek azok, akik most körülötte vannak – a családja, az egyházkerületi tisztségviselők, az őt támogató püspöktársak és az őt szerető, tisztelő emberek egyházon belül és azon túl. „Veled megyünk, érted imádkozunk”. A legfontosabb azonban, hogy „a téged eddig is hordozó Úr, akinek minden útja kegyelem és hűség veled jár”, „hűségesen hordoz és új szolgálatodban is hisszük, hogy a biztos cél felé vezet” – fogalmazott az elnök-püspök.
Keczkó Pált decemberben választották meg, a szavazatok közül negyvenkilenc szavazatot kapott, míg a másik jelölt, Pángyánszky Ágnes harmincnégyet.
Keczkó Pál 1977. október 9-én született. Hároméves volt, amikor családjával a Nógrád vármegyei Ősagárdról Vácra költöztek. A helyi gyülekezetben nőtt fel, ott konfirmált. Budapesten érettségizett számítástechnikai programozóként. 1998-ban kezdte meg teológiai tanulmányait az Evangélikus Hittudományi Egyetemen.
2004-től 2006-ig beosztott lelkészként szolgált feleségével együtt Pilisen. 2006-ban került Budahegyvidékre, ahol egy évvel később parókus lelkésznek választották. 2018-tól a Budai Evangélikus Egyházmegye esperese, 2021-től a Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozókat szervező Tízek tagja, 2024 őszétől az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökhelyettese. Feleségével három gyermeket nevelnek.
Fabiny Tamás 2026. január 31-én, szombaton 14 órakor a budavári templomban istentisztelet keretében búcsúzott az egyházvezetői szolgálattól. 2026. február 5-én vonult nyugdíjba. (MTI)