Pénteken megkezdődik a katonák kivezénylése a kritikus energetikai létesítményekhez
Megtartotta második értekezletét, és újabb intézkedésekről döntött a kritikus infrastruktúra védelmének megerősítésére összehívott egyeztető törzs, jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf csütörtökön. A honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy megduplázták az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet. A helikopterek feladata, hogy elhárítsák azokat a Magyarország területére berepülő eszközöket, amelyek túl lassan és túl alacsonyan repülnek ahhoz, hogy az egyébként ügyeletben lévő légvédelmi erők el tudják őket hárítani, közölte az MTI tudósítása szerint.
Szalay-Bobrovniczky azt mondta, nagy számban osztottak szét elektronikus zavaróeszközöket a védelmi erőknek. Emellett az Energiaügyi Minisztérium javaslatára összeállítottak a kritikus végpontok közül egy húszas listát, amelyekre megszervezték a katonai kitelepülést. A miniszter szerint pénteken mind a húsz végponton megjelennek „a megerősítésre hivatott erők”.
A csütörtöki ülésen meghatároztak további negyven végpontot, amelyek katonai megerősítést kapnak, így következő hét elejére már hatvan végpont kap katonai védelmet, később pedig „haladni fognak egy még magasabb szám felé”, mondta a miniszter. Az MTI szerint Szalay-Bobrovniczky arról is beszélt, hogy a lépésekről értesítették a NATO-t, a szervezettel a kapcsolattartás „folyamatos és baráti”.
Szerdán jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a védelmi tanács ülése után közzétett videójában, hogy a „kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítése” érdekében országszerte katonákat vezényelnek a kiemelt energetikai létesítmények közelébe. Orbán azt mondta, az „ukrán blokád” miatt volt szükség a tanács összehívására, mivel Ukrajna ezen keresztül próbál nyomást gyakorolni Szlovákiára és Magyarországra. „Látom, hogy Ukrajna újabb akciókra készül a magyar energiarendszer megzavarása érdekében. Ezért elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését” – mondta a miniszterelnök a videóban, miután felidézte, hogy január 27-e óta nem érkezik kőolaj Magyarországra Ukrajna felől a Barátság kőolajvezetéken. Orbán arról is beszélt, hogy a katonák mellett a „támadások elhárításához szükséges eszközöket” is telepítenek ezekre a helyekre.