Rogán szerint az európai titkosszolgálatok nyílt titokként kezelik, hogy 2029-re fel kell készülni egy általános európai háborúra Európa és Oroszország között

Nagyinterjút adott Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Mandinernek, és bár Rogán nagyon ritkán tesz ilyet, most egyből közönség előtt, a Batthyány Lajos Alapítvány székházában beszélgetett a műsor házigazdájával, Pócza Istvánnal.

Az adás megjelenését az orosz–ukrán háború negyedik évfordulójára időzítették, és nagyrészt a háborúról, valamint Ukrajnáról szólt. Rögtön a beszélgetés 4. percében, az orosz–ukrán háború kapcsán a miniszter már arról beszélt, hogy a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszterként érzékeli, mivel a polgári titkosszolgálatok világában nyílt titokként kezelik, hogy „2029-re fel kell készülni egy általános európai háborúra Európa és Oroszország között”. „Na, ebből mindenképp maradjunk ki” – tette hozzá, majd azt mondta, arról semmilyen adatot nem lát, hogy Oroszország arra készülne, hogy megtámadja Európát.

Rogán a kialakuló „új világrendhez” fűződő gondolatait is megosztotta. A miniszter szerint ebben az új világrendben mindenki a saját érdekeit nézi, ezért az a legfontosabb, hogy Magyarország is ezt tegye. Szerinte Európának az a nagy hibája, hogy nem látja be, hogy a saját gazdasági érdekeit kellene néznie. „Ha az új világrendnek van egy fontos eleme, akkor az nem katonaságról, nem erőről, hanem gazdasági erőről szól, az a döntő. […] Mindenki gazdasági erőben gondolkodik, egyedül Európa olyan, mintha erről elfeledkezett volna” – mondta.

Rogán arról beszélt, ezt mi Magyarországon is elszenvedjük, mert – Nagy Márton gyakran emlegetett toposzát felelevenítve – a magyar gazdaság nagyban függ a némettől, és azok az exportpiacok, amiknek ki vagyunk téve, nem versenyképesek. Rogán szerint mi ehhez képest még mindig jól állunk, mert míg máshol kapacitásokat építenek le az autógyárak, ide jönnek a beruházások. „Ebben a világrendben mi ügyesen helyezkedünk” – foglalta össze a miniszter.

Később érintették Magyarország és Ukrajna viszonyát – például Rogán azt mondta, hogy határozottan arra kérte a polgári titkosszolgálatokat, mérjék fel, mekkora esély van arra, hogy Ukrajna szabotálja a magyar energiarendszert –, valamint a közelgő választásokat, valamint a Tisza Párt népszerűségét is.

A közvélemény-kutatásokról azt mondta Rogán, hogy azokkal „mindig rendkívül óvatosan kell bánni”, de a helyzet szerinte mindenki számára egyértelmű. A miniszter szerint a jobboldali „reális” kutatók mérései alapján a kormánypárt erősebb és minden esélye megvan arra, hogy megnyerje a választást. „Ezt alapvetően mi tudjuk elrontani. Elrontani úgy tudnánk igazán, ha nem tennénk az emberek számára nyilvánvalóvá a választás tétjét.” Szerinte az a legfontosabb most, hogy kimondják: a biztos választás a Fidesz, az ellenzék pedig kockázatot jelent, amit nem érdemes vállalni.

Rogántól ezután azt kérdezte a műsorvezető, hogy szerinte elfogadja-e majd Brüsszel, ha a Fidesz nyer az áprilisi választáson, vagy választási csalást kiált. „Ezt minden választáson eljátszották, kivétel nélkül. De annál szabadabb, tisztább és átláthatóbb választás, mint ami Magyarországon zajlik, hát nem nagyon van.” Hozzátette, hogy itt annyi választási megfigyelő szokott lenni, hogy nem lehet elcsalni a választásokat. „Brüsszelnek nem fog tetszeni az eredmény, ha a magyarok újra nemzeti kormányt választanak, de attól a végén még ugyanúgy, ahogy el kellett fogadnia négy, nyolc éve meg tizenkét éve, el fogják fogadni most is.”

Ezzel szemben a Medián ma hozta nyilvánosságra azt a kutatást, ami szerint 55-35-re vezet a Tisza a biztos pártválasztók között, a teljes szavazókorú népességben pedig 11 százalékponttal vezet a Fidesz előtt. A kormányközeli Nézőpont Intézet nem sokkal később publikálta az ő felmérésüket, eszerint továbbra sincs változás a pártversenyben és ha most vasárnap lenne az országgyűlési választás, Fidesz–KDNP legvalószínűbb listás eredménye 45 százalék lenne, míg a Tisza-lista 40 százalékot kapna.

A Tiszáról azt mondta Rogán, hogy a párt online erejének esetében a „buborékhatás” áll fenn, aminek a szabályait mások írták, az emberek nagy része pedig ilyen véleménybuborékokban él. Szerinte a közösségi médiában nem szabad a jobboldalnak lemaradnia, de nem ez az, ami a valós erőt mutatja, hanem az, hogy a valóságban mit gondolnak az emberek, és képesek-e eljutni hozzájuk. „Én azt gondolom, hogy a kormánypártok ebben a valóságban erősebbek az ellenfeleinknél.”

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!