Két éve még fideszes képviselőjelölt volt Józsefvárosban, most egy „5-10 fős részvénytársaságnak” nevezte a szervezetet és kilép

„A mai napon kilépek a Józsefvárosi Fideszből. (...) A Józsefvárosi Fidesz szervezete már régóta nem közösségként működik, hanem egy 5–10 fős ”részvénytársaságként„. Az elmúlt években folyamatosan azt tapasztaltam, hogy amit mondanak, és amit tesznek, köszönőviszonyban sincs egymással. (...) A továbbiakban nem kívánok közösséget vállalni a Józsefvárosi Fidesszel, mert már nem tudok jó szívvel kiállni amellett, ami itt zajlik. Az országgyűlési választáson a jelöltjüket sem támogatom.” – írta ki a Facebook-oldalára a Fidesz egykori józsefvárosi önkormányzati képviselő-jelöltje, Kaiser Edvin. Kommentben később azt írta, hogy kizárólag a józsefvárosi pártszervezettel van problémája, és „nem vagyok tiszás és nem is leszek, még a feltételezés is sértő”

Kaiser a 2024-es önkormányzati választáson indult a 8. kerületben, és a körzetében minimális különbséggel kapott csak ki a DK-s Horváth Alexandertől. Ez a választókerület akkor lett igazán híres, amikor egy bő évvel később, 2025 novemberében időközi választást tartottak, miután Horváthot drogvádak érték, emiatt lemondott a mandátumáról, és új választást írtak ki. Ennek komoly tétje volt, mert a DK-ból időközben kilépett és függetlenként újrainduló Horváth veresége esetén Pikó András polgármester sokkal nehezebb helyzetbe került volna a közgyűlésben. Ráadásul a Pikó támogatta Horváth ellen elindult a DK és az MSZP egy-egy jelöltje is, és egy ideig esélyesnek tűnt, hogy az így megoszló szavazatok miatt a fideszes jelölt nyer – aki ezúttal már nem Kaiser Edvin volt, hanem Pálovics Emese. Végül Horváth kényelmes, 14 százalékpontos különbséggel nyert, a DK-s és MSZP-s jelöltek csupán 5 és 3 százalékot kaptak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!