Fegyházbüntetést kérnek a férfire, aki 18 évesen, előre kitervelten megölte volt barátnője anyját a II. kerületben
A vád szerint előre kitervelten és különös kegyetlenséggel végzett volt barátnője édesanyjával egy férfi, vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a Fővárosi Főügyészség – áll az ügyészség.hu-n. A vádirat lényege szerint az elkövetéskor 20 év alatti életkorú férfi és barátnője kiskorúakként kerültek párkapcsolatba, ami alatt többször szakítottak és kibékültek.
2024. október 31-én a német-holland határ melletti Wegberg városába utaztak Amszterdamból. Itt aztán végül szakítottak. A gyanú szerint a férfi bántalmazta az ekkor még kiskorú barátnőjét. A lány felhívta az anyját, hogy vigye őt haza, mire az anyja a férjével együtt elment a lányáért és autóval hazavitték Budapestre.
Ezután a férfi is hazautazott repülővel, majd a vádirat szerint 2024. november 2-án azt mondta családjának, hogy Visegrádra utazik pár napra. De nem oda ment. Helyette magához vett egy konyhakést, kibérelt két szobát Budapesten, majd az egyikben megszállt. A fővárosban női ruhákat, parókát és egy széles karimájú női kalapot is vásárolt, azokat a szállásán tartotta. Napközben járt a volt barátnője és édesanyja otthonánál, ide aztán kora este visszatért, de már késsel, és a bejárat közelében várakozott.
A vádirat szerint azzal a céllal ment oda, hogy vagy volt barátnőjét, vagy édesanyját megöli. Az anya autóval ért haza a rendőrségről, ahol azért járt, hogy feljelentést tegyen a fiatallal szemben a külföldön történtek miatt. A férfi ezután késsel rátámadt a nőre, aki a helyszínen meghalt.
A férfi ezután elmenekült, az okmányait eldobta, a kést az I. kerületben, sűrű növényzetbe rejtette le. A rendőrség másnap fogta el.
A főügyészség határozott ideig tartó fegyházbüntetésre ítéltetné a férfit és kérné a bíróságot, hogy állapítsa meg: nem bocsátható feltételes szabadságra. A közleményben megjegyezték: életfogytig tartó büntetés indítványozására azért nincs lehetőség, mert a férfi az elkövetéskor nem töltötte be a Büntető Törvénykönyv által megkívánt 20. életévét.
Bár nem tér ki rá a közlemény, de a gyilkosság áldozata az RTL Magyarország egykori munkatársa volt, aki hosszú évekig irányította a vállalat marketing-kommunikációs tevékenységét.