Vitézy szerint Karácsony folyamatban lévő ügyeket akar eltussolni a BKM ellenőrzésének kiszervezésével

Vitézy Dávid szerint a fővárosi vezetés le akar állítani, el akart tussolni folyamatban lévő ellenőrzéseket a Budapesti Közműveknél (BKM), ezért rúgták ki a belső ellenőrzési osztály egy részét, a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság (KKVB) elnöke így reagált a Facebookon Karácsony Gergelyék magyarázatára. „Húsz éve követem a fővárosi önkormányzat és cégei működését, de még csak hasonlóra sem volt példa. A legdurvább Hagyó-korszakban sem állították fel a teljes belső ellenőrzést” – mondta Vitézy a Népszavának.

A KKVB elnöke kedd reggel posztolt arról, hogy szerinte a BKM-nél egyik napról a másikra rúgták ki a belső ellenőrzési osztályt. A Főpolgármesteri Hivatal a lépést azzal indokolta, hogy így olcsóbb lesz az ellenőrzés. Vitézy a külsős cég kiválasztásával sem elégedett, szerinte hogy a fővárosi irányítás a választást részben azzal indokolta, hogy a vállalat ügyfelei között van a Szerencsejáték Zrt., budapesti színházak, vagy épp a MÁV.

Vitézy nem ért egyet a költségcsökkentési érvvel, mert szerinte nem a belső ellenőrzésen kell spórolni, „miközben tucatszám osztogatták a szolgálati autókat, a tízmilliós prémiumokat, vezetői jutalmakat”. Azt sem érti, hogy ha költségcsökkentés a cél, miért titokban történt a váltás. A Főváros közlése szerint a döntés február 13-án született meg, de az érintett dolgozókat 23-án tájékoztatták arról, hogy a munkaviszonyuk megszűnik. De nemcsak ők, hanem a belső ellenőrzéseket ellenőrző közgyűlési bizottság sem kapott tájékoztatást.

Vitézy korábbi posztjához hasonlóan ebben is megemlíti, hogy úgy tudja, az elbocsátott dolgozókat kivezették az épületből. Erről külön kérdeztük a Főpolgármesteri Hivatalt, de egyelőre nem kaptunk választ.

„Még egyszer: ha a belső ellenőrzés esetleg olyasmit talált, olyasmibe ütötte az orrát, ami a városvezetésnek kellemetlen lehetett, ezzel a folyamattal ezek az információk eltüntethetők. Hisz az egész belső ellenőrzést felszámolták, a folyamatban lévő ellenőrzések gyanúi és anyagai pedig a megfelelően dokumentált átadás-átvétel híján eltűnhetnek”

– írta Vitézy.

A szerdai közgyűlésen javasolni fogja, hogy a Közgyűlés vonja magához az alapítói jogokat, tiltsa meg a belső ellenőrzés kiszervezését, állítsa helyre annak működését, és „világítsa át, milyen folyamatban lévő ellenőrzéseket akartak eltussolni Karácsony emberei a BKM felügyelőbizottságában”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!