Késelésbe torkollott egy verekedés a Mol Campuson lévő Virtu étteremben, egy ember életveszélyesen megsérült
Verekedés tört ki a budapesti Mol Campuson működő Virtu étteremben, végül késelés is történt, egy ember életveszélyes sérüléseket szenvedett, egy másik pedig könnyebben sérült meg – tudta meg a Telex. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy az eset február 21-én éjszaka történt.
Az étteremben két társaság szólalkozott össze, majd verekedni kezdtek, és az egyik férfi két másikat megszúrt. A rendőrség emberölés kísérlete miatt indított eljárást, a feltételezett elkövetőt, egy 19 éves férfit egy napon belül elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vették. Egy másik embert csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként.