Ittasan motorost gázolt, megállás nélkül továbbhajtott az autós Székesfehérváron
Egy sofőr Székesfehérváron nekihajtott egy motorosnak, aki felborult az úton, az autós viszont nem állt meg, hanem simán továbbment. A bejelentés és a szemtanúk jelzései alapján a rendőrség megtalálta a sofőrt, és kiderült, hogy alkohol hatása alatt volt, amikor elkövette a gázolást, ami ráadásul nem is az első ilyen esete volt.
A rendőrök február 16-án a délelőtti órákban kaptak bejelentést, hogy előző este Székesfehérváron, a Palotai úton közlekedési baleset történt, derült ki a rendőrség posztjából. A bejelentő elmondta, hogy egy Mazdát vezető sofőr nekihajtott, majd adatai hátrahagyása nélkül távozott. Egy szemtanú felírta a rendszámot, és kamerák is felvették az esetet, így kiderült, hogy korábban ugyanaz az autós egy segédmotoros kerékpárost is elsodort, majd ugyanígy elhajtott.
A másik motoros is jelentkezett a rendőrségen, majd a rendőrség azonosította a sofőrt. Rövidesen megtalálták az autót és a 28 éves férfit, aki vezette. Az alkoholteszt kimutatta, hogy részegen vezetett, ezt beismerte a kihallgatásán. Szabálysértési és büntetőeljárás is indult ellene. A rendőrség videót is közzétett a motoros elgázolásáról.