A háború szörnyűségeiről szólt a katolikus templomokban felolvasott nagyböjti körlevél
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nagyböjti körlevele – amit elvileg minden templomban fel kellett olvasni vasárnap – idén nem a húsvét üzenetéről, hanem a háborúról szólt, ami mögött többen politikai áthallást sejtenek – írja a 444. Az MKPK sajnálja, ha egyesek pártpolitikai üzenetként akarják értelmezni a hívőknek készült körlevelet, szerintük csak a nehéz helyzetbe került embereknek akarnak segíteni.
A Szemlélek változtatások nélkül közzétette a körlevelet, amiről ők is azt írták, hogy „politikai áthallások” vannak benne. A béke ügye a katolikus egyháznak is fontos, azonban a választási kampányban ez azért okozhatott politikai áthallást, mert jelenleg a Fidesz–KDNP azt hirdeti: amennyiben nem ők nyerik a választást, akkor Magyarország háborúba sodródik. Hogy ez hogyan nézne ki szerintük, azt már mesterséges intelligencia által készített videókban is terjesztik.
A körlevélben idézték XIV. Leó pápa békével kapcsolatos mondatait, majd többek közt arról írtak benne, hogy a háború árát nem a döntéshozók, hanem a háborús területen szenvedők fizetik meg: gyerekek, szülők, nagymamák, diákok és az apjukat váró gyerekek. „A háború árát nem a döntéshozók fizetik meg, hanem például azok a gyerekek, akik már négy éve hiába várják haza az apjukat, mert az a fronton van, vagy külföldre menekült” – olvasható a körlevélben.
A Szemlélek szerint többeket meglepett, hogy a nagyböjti körlevél címével ellentétben nem húsvétról, hanem az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulóján a háborúról szól. A lapnak többen jelezték, hogy náluk a templomban nem, vagy inkább részben olvasták fel a szöveget, máshol pedig csak a lényegét foglalták össze.
Egy Szemléleknek nyilatkozó pap például üdvözölte a levél hangnemét, míg egy másikuk azt mondta, hogy „én nem olvastam fel, csak a hirdetésben jeleztem, hogy mi a tárgya a körlevélnek. Zavart engem is a háborús narratíva; mintha Ctrl+C Ctrl+V másolták volna be az óriásplakátok nyomasztó, fullasztó üzenetét.”
A körlevéllel kapcsolatos hírekre közleményében reagált a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is. Azt írták, hogy nagyon sajnálják, ha egyesek pártpolitikai üzenetként akarják értelmezni a hívőknek készült körlevelet, melynek szerintük a célja az ukrajnai háború miatt nehéz, szinte kilátástalan helyzetbe került embertársainkon való segítségnyújtás. „Örömmel tapasztaljuk, hogy a jószándékú hívők többsége megértette az üzenet lényegét és támogatásukkal tevékenyen is hozzájárulnak a Katolikus Karitász ukrajnai missziójához. A továbbiakban is erre buzdítunk mindenkit” – fogalmaztak a közleményben.