A Normafán is pusztít a kőrisfákat támadó betegség
Kedden arról posztolt a Hegyvidéki Önkormányzat, hogy a Normafán és a XII. kerület környéki erdőkben is megjelent a kőrishajtás-pusztulás nevű betegség, amit egy Ázsiából behurcolt gombafaj okoz. A fertőzés elsősorban a magas kőrist érinti, és a XII. kerületi önkormányzat szerint több, az utóbbi időben tapasztalt fakidőlés hátterében ez a betegség áll.
Mint írták, a betegség kezdetben a hajtások hervadását és barnás foltok megjelenését okozza, majd a gyökérzetet is megtámadja. Emiatt a fák tápanyagszállítása leáll, legyengülnek, és akár egy enyhébb szél hatására is kidőlhetnek. Télen alapvetően szemrevételezéssel ellenőrzik a hajtásokat, az ágakat és a kérget. A betegségre a hajtások elhalása, az ágak elszáradása és a kérgen megjelenő barnás foltok utalnak.
Megkérdeztük a fővárosi önkormányzatot, hogy más kerületek is észlelték-e a betegséget. Megkeresésünkre közölték, hogy a Főkert szakemberei tudnak a jelenségről, és a magas kőrist károsító betegség már közel két évtizede jelen van az egész városban, bár a virágos kőris, a magyar kőris és az amerikai kőris rezisztensek a betegségre. „Mivel a magas kőris jelentős, domináns városi fafaj mind a fasorokban, mind a parkokban Budapesten, a kőrishajtás-pusztulás jelentősen hozzájárul a klímaváltozás miatt amúgy is egyre rosszabb állapotban lévő városi faállomány lombkorona-össztérfogat csökkenéséhez” – írták.
A fővárosi önkormányzat szerint a Hymenoscyphus fraxineus nevű kórokozó a kőrisfákon hajtáshervadást, az egy-kétéves vesszők elhalását, faszöveti elszíneződést és kéregelhalást okoz. Mint írták, az erdei állományokban 60-70 százalékos, az ültetvényekben és a szélsőségeknek jobban kitett városi környezetben akár 85 százalékos pusztulási arányokról számolnak be a fertőzéssel összefüggésben. Válaszukban hozzátették, hogy a kórokozó egész Európában és Magyarország teljes területén elterjedt: a betegséget mind az ültetett, mind a természeti környezetben (erdőkben) megtalálták. Az erdészeti kutatók vizsgálatai alapján jelenleg nincs mód a kórokozó elleni hatékony védekezésre.
Megkérdeztük a XII. kerületi önkormányzatot, hogy pontosan hány fát érint a betegség, és ebből mennyit kell kivágni. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy végeztek-e favizsgálatot a kerületben. Amint válaszolnak, beszámolunk róla.