„A város egyik büszkesége a Mecseken épülő tüdőszanatórium. Óriási erkélyek, vidám színek, festői környezet, tiszta levegő. Pécs Varázshegye itt várja a gyógyulni vágyó betegeket” – írja 1963-ban az Esti Hírlap Pécs egykori tüdőszanatóriumáról, amely évtizedes várakozások után nyílt meg a ‘60-as években a városban. A kórház története a Horthy Miklós tiszteletére hozott rendeletektől indult, a tbc elleni küzdelem alatt felvirágzott, az ezredforduló után viszont nagy vitát váltott ki az MSZP és a Fidesz között. Mára az épület évről évre csak rohad, egyedül az előtte álló buszforduló maradt meg, ahová nem érkeznek nagy tömegével utasok.
„Életveszély” – üzeni egy tábla az egykori tüdőszanatórium bejáratánál, ahogy átsétálok a bedeszkázott ablakok és betört üvegek alatt. Jobbra nézve graffitik fogadnak, a volt bejárathoz közel érve pedig hatalmas lakat a bejáratán. A tüdőszanatórium hátsó, külön épületében sétálva már csak egy 2004-es, oszladozó naptár jelöli, hogy ebben az évszázadban még használták emberek az épületet.
A sosem volt Horthy-szanatórium
A mecseki tüdőszanatórium 17 éve zárt be végleg, az épület állapota azóta egyre romlik. A már a ‘60-as években is szép összegből, 30,5 millió, mai értéken nagyjából 4 milliárd forintból épült szanatórium megnyitása sem volt egyszerű menet. A tüdőszanatórium gondolata a ‘30-as években merült fel először, amikor Horthy Miklós törvényben ünnepelte meg, hogy tíz éve ő Magyarország kormányzója. A vonatkozó törvény szerint „régóta nélkülözött, több országos érdekű mű és intézmény” megalkotásával ünnepelték volna meg Horthy évfordulóját: ilyen volt a mecseki tüdőszanatórium is, amit a kormányzóról neveztek volna el.
1930-ban a sajtócikkek szerint másfél millió pengőből, mai áron 1,85 milliárd forintból ígérték a tüdőszanatórium létrehozását, ‘31-ben viszont már arról volt szó, hogy az anyagköltség miatt, illetve a mátrai tüdőszanatórium kihasználatlanságát alapul véve mégsem lesz építkezés. Annak ellenére sem, hogy Horthy rendelete után a város a vízvezetéket kiépítette a kiszemelt telekig.
Kilenc évvel a rendelet után bejelentkezett az Országos Társadalombiztosító Intézet Pécsen, jelezve, hogy átvennék a tüdőszanatórium felhúzását. Berángatták a városvezetést tárgyalni, bejárták a helyszínt, sőt még tervpályázatot is írtak ki az épület megvalósítására. Az 1939-es választásokon még Imrédy Béla is kampányolt a megvalósítással, amit a ‘60-as évekből visszatekintve már mézesmadzagnak neveztek az újságok:
„A másik mézesmadzag a mecseki tüdőszanatórium volt. A pécsi városatyák nagyon szerették volna, ha ez az intézmény felépülne a Mecseken, a Mandulás környékén. Imrédy, felismerve a tüdőszanatórium mögött álló propagandalehetőséget, azonnal rohant a belügyminiszterhez.”
Imrédy örömmel tudatta aztán egy táviratban, hogy a belügyminiszter jóváhagyta, hogy az OTI építkezzen, a költségek ekkor már 5-6 millió pengőre – mai áron 6,3-7,5 milliárd forintra – rúgtak. A ‘39-es Dunántúl épphogy pezsgőt nem bontott örömében, olyan lelkesedéssel számoltak be Imrédy üzenetéről: a cikkben azt írták, 500 ágyas intézet fog épülni, a berendezés közel 8 millió pengős – 10 milliárd forintos – befektetést igényel, ráadásul a felépítés mellett a működtetés is pénzbe kerül. A Dunántúl ebből arra a következtetésre jutott, hogy az építkezés Pécset fogja tehát gazdagítani. A Dunántúl szerint a város ezért örömmel fogja ingyen adni a szükséges 10-15 holdat, meg azt a 70-80 ezer pengőt, amit bele kell dobniuk.
Az OTI 1940-ben megbízott négy építészt, de ekkor már két millió pengővel megugrott az építkezés összege. Két évvel később már 30 millió pengős – 21,5 milliárd forintos – tervezett költségről írnak, az OTI hat millióból ki is épített egy drótkötélpályát, hogy a pécsi bányatelepről el tudják szállítani az építési anyagokat a Mecsekig. A Dunántúl lelkesedésében azt is kifejti, hogy ez lesz „a legnagyobb építkezés az egész országban, olyan teljesítménye lesz az OTI-nak, amire még nem volt példa”. Ez végül igaz is lesz: a világháborúig még írnak párszor a tüdőszanatórium építéséről, de az épület maga nem készül el soha.
A Varázshegy
Az 1961-es hírekben aztán újra felbukkan a hírekben a tüdőszanatórium: azt írják, ha megépül egyszer, be fogják vezetni oda is a vezetékes rádiót. A nagyszabású tervekig nem kell aztán sokat várni, 1963-ban már a tüdőszanatórium kinevezett igazgatója, Háber József beszél arról, hogy „a mecseki szanatórium ideális helyen, tizenkét holdas fenyveserdő közepére épült”, ami mindenképp jó hír a betegek számára.
„A tájkép, a völgyben elterülő Pécs panorámája megnyugtatóan hat majd a betegekre. Közel van a városhoz, de ahhoz mégis távol, hogy a lárma, a füst, a korom elérje.”
A leírásból kiderül az is, hogy a kórtermek pasztell színűek lettek (citromsárga, almazöld, szürke, halványkék), az otthonos környezet pedig „száműzi a kórházi légkört”. A ‘60-as években 30,5 millió forintból megépített intézetben tarka fotelek és nagy tetőteraszok is helyet kaptak. „Kétségtelenül a megye egyik legszebb létesítménye lesz a szanatórium” – szögezte le egy cikkében a Dunántúli Napló. Háber igazgató szerint ráadásul rosszhiszemű pletykák ide vagy oda, „az északnyugati uralkodó széljárás következtében az erőmű füstje nem jut erre, a levegő kristályosan tiszta”.
Háber az akkori cikkekben sorra adta a nyilatkozatokat arról, hogy szuper felkészült lett a szanatórium, ő pedig orvosként örül annak, hogy „mindenütt színes, barátságos műbőrhuzatú, könnyen tisztán tartható műanyagfonatos székek, fotelek lesznek”. Az intézetbe röntgengépek, külföldi és hazai gyártmányú műszerek érkeznek, a lapok beszámolói szerint még egy korszerű csengőrendszer is kerül a tüdőszanatóriumba. Ez azért, hogy ne üvöltsön folyamatosan a csengő, csak a nővérszobában lehessen hallani, ha valaki jelez.
A kezdetekkor tíz orvossal és 36 ápolóval indult el a tüdőosztály, az ellátást „korszerű villanytűzhely” segítette, a várólisták az igazgató szerint pedig jelentősen lecsökkentek a tüdőbetegek számára ezzel. 1964-ben fogadta az intézet az első betegeket, pár évvel később, 1971-re pedig kiépült a közvetlen út a tüdőszanatóriumhoz, hogy kerülő nélkül fel lehessen menni oda. ‘76-ban már saját növényeket neveltek a tüdőszanatórium üvegházában. Egy évvel később a szakkórház önállósága megszűnt, a Megyei Kórházhoz csatolták az intézményt, a kor igényeihez igazodva pedig folyamatosan alakultak át a kezelések.
Egy korszak vége
A ‘80-as évek közepén a szanatórium korábban tbc-seknek fenntartott részeit is szép lassan átalakították. Korszerűsítették a nővérszállót, ‘88-ban pedig két év után befejezték a teljes belső felújítást is, amire azért volt szükség, mert „a több mint 20 éve átadott gyógyintézeten bizony nem múlt el nyomtalanul az idő: egyes részei korszerűtlenné váltak, elhasználódtak. Különösen érvényes ez az északi oldal két vizesblokkjára, amelyeknek nem volt mesterséges szellőztetésük, és a fürdők kulturáltsága is igen sok kívánnivalót hagyott már maga után”. Ekkoriban az épületben minden felújítást megígértek az étkezőtől azokig a kórtermekig, amik az elavultság miatt egy időre használhatatlanok voltak.
A tüdőszanatórium egyik fő közönségét a mecseki bányászok jelentették, a szénbányák rendre küldtek köszönőleveleket és műszereket a kórháznak. 1995-ben a tüdőszanatórium még virágzott, az Abaligeti-barlangban szállót nyitottak, de erre a kiegészítő szolgáltatásra 2001-re már nem volt tb-pénz. 2007 végére pedig nagyon szükség se lesz már a tüdőszanatórium részlegeire: a tbc legyűrésével a szanatórium funkciója is megszűnni látszott, több részlegét elköltöztették a Megyei Kórház központi telephelyére. Ezzel igyekeztek az anyagi kiadásokat csökkenteni, mindemellett pedig a tüdőszanatórium épülete is teljesen lerohadt a 2000-es évekre. Felújítani pedig drága lett volna.
„Az ágyak többségén már felgöngyölve a szivacsmatrac, a folyosókon dobozolva az orvosi műszerek. A költözködést már csak néhány beteg szemléli érdeklődve, mivel mostanában új beteget nem vettek fel” – jelezte előre a Dunántúli Napló 2007-ben a tüdőszanatórium végét. Ebben azt írják: a tüdőbetegeket a különböző vizsgálatokra mentőkkel szállítják le és fel a hegyről, ami költséges. Bár ekkor még azt írják, egy felújítás után visszaköltözhetnek majd a kórházba a betegek: ez végül nem így lett.
A Fidesz eladná
„Várhatóan eladja a pécsi tüdőszanatóriumot a fideszes többségű Baranya Megyei Önkormányzat. A közgyűlés a befolyt pénzből akarja rendezni a Baranya Megyei Kórház másfél milliárd forintos tartozását” – írta 2007-ben a Népszava. Horváth Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke azzal az ötlettel állt elő ebben az évben, hogy el kell adni az épületet, így pedig ki tudják fizetni a kórház tartozását. Mint Horváth mondta, a kórházat felújítani drága lenne, és a szanatórium „néhány éve már csak a nevében tüdőszanatórium”. A mecseki intézmény kihasználtsága ekkor már nem érte el az 50 százalékot sem.
A Fidesz azt ígérte, hogy az új vevő legalább tíz évig biztosítja majd a 120 ágyas ápolási osztály működését, és átveszi majd az intézmény 146 dolgozóját is. Ekkor az épületet másfél milliárdra becsülték fel.
A Fidesz közlése kisebb felháborodáshoz vezetett. Pécs MSZP-s polgármestere, Tasnádi Péter ugyanis azt mondta, ők már 2005–6-ban kitalálták, hogy szakmai befektetőt vonnak be a megyei kórház problémájának rendezésére, de ezt akkor pont a Fidesz söpörte el – olyannyira, hogy még népszavazást is tartottak volna mondván, hogy az egészségügyi közvagyon nem értékesíthető. „Az általunk két éve kitalált konstrukció eltorzított formáját most napirendre tűzni, ezzel feltalálva a kanálban a mélyedést enyhén szólva barátságtalan és arcátlan dolog” – vélekedett Tasnádi. Az MSZP úgy látta, a lépés egy értékes épület kiszervezését jelenti. A Fidesz egészségügyi szakpolitikusai ekkor megígérték, hogy tanulmányozni fogják az elképzelést. Az elképzeléssel valamelyest ellentmondott Orbán Viktor pártelnök azon megfogalmazása is, miszerint „ha most mi közösen, együtt nem parancsolunk megálljt a veszélyessé vált politikának, ami az emberi élet minden területét az üzlet részévé akarja tenni, akkor később erre aligha lesz mód”.
Egy évvel később a Dunántúli Napló azt írja, a tüdőszanatórium fenntartója nem akar már többet befűteni az épületben, 2009-re pedig meg is szűnik a szanatórium. „Az önkormányzatnak nem volt elég pénze a gyógyintézet hosszú távú fenntartásához” – mondta ekkor a Népszabadságnak a kórház igazgatója. A kórház felújítása kétmilliárdba – mai áron négymilliárdba – került volna, a költözés csak 25 millióba. Megvolt, melyik mellett voksolnak.
A Fidesz ekkor visszatért eredeti tervéhez, a szanatórium eladásához. A pécsi közgyűlés fideszes elnöke szerint észszerűtlen lett volna megtartani a szanatóriumot, de azt is jelezték, hogy ebben a pénzügyi helyzetben nem számítanak rá, hogy hamar el tudják adni az épületet. Hargitai arra, hogy ugyanazt csinálják, mint a Fidesz, azt mondta: a két helyzet teljesen más. Ezzel az MSZP is egyetértett: ők azt mondták, „2006-ban nem volt szó egészségügyi vagyon eladásáról, mint most, sem leépítésről vagy tevékenység visszafejlesztéséről. Akkoriban nem hátra, hanem előre menekültek volna”. A kormánypárt végül éveket várt, mire újra elővette a szanatórium ügyét: 2021 áprilisában jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy az épület a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány tulajdonába került. „Az alapítvány az ingatlan olyan jellegű hasznosítására törekszik, amely szolgálja a város és a régió érdekeit, és minél több ember számára hasznos lehet majd. Ehhez folyamatosan keresi lehetséges befektető partnereit” – válaszolta tavaly a BAMA kérdése a PTE: megoldás viszont egyelőre úgy néz ki, azóta sem született.
