Tendert írtak ki az évek óta bezárt Rác fürdő rekonstrukciójára

Feltételes közbeszerzési eljárást írtak ki a budapesti Rác fürdő rekonstrukciójára – írja az uniós közbeszerzési közlöny alapján a Magyar Építők. A beruházással az épület helyreállítása mellett műszaki korszerűsítést is megvalósítanának, hogy a műemlék épület megnyithassa kapuit.
Az egyre romló állapotú fürdő körül jogviták is voltak az elmúlt években, 2002 óta zárva tart. A főváros 2021-ben vásárolta vissza az épületet. 2025 decemberében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. azt közölte, hogy a Rác fürdő 2027-ben már megnyithat, feltéve, hogy megszerzik a kormány engedélyét a felújításhoz szükséges hitelhez.
A most kiírt tender az I. kerületi ingatlan 8236 négyzetméteres épület pince-, földszinti, valamint két emeleti szintjének teljes körű megújítására terjed ki. Nemcsak esztétikai felújítás történne, hanem a fürdő szerkezeti, építészeti, gépészeti, vízgépészeti és villamos rendszereinek teljes korszerűsítését is elvégeznék, valamint bontási munkákat is.
Fontos eleme lenne a rendbehozatalnak a vízgépészeti rendszerek teljes felújítása, melynek keretében 11 töltő–ürítő és 2 vízforgatós medencét újítanának fel. Megújulhat az épület melegvíz-előállító rendszere, a cirkulációs szivattyúk és motoros szelepek, valamint az átmosás és fertőtlenítés mellett az árvízi és szennyvízátemelő szivattyúkat is cserélnék. A tetőszerkezeten is dolgoznának, 1550 négyzetméteren bontás és újjáépítés lenne, míg 1100 négyzetméteren zöldtetőt alakítanának ki. Több mint 5000 négyzetméteren térkő- és kőburkolatok is lekerülnek.