Török Gábor a 12 százalékpontos Tisza-előnyt mutató Medián-felmérésről: Ha valóban ez a helyzet, akkor ez már nehezen megfordítható

Reagált Török Gábor a Medián szerdán publikált, január elején végzett felmérésére, amely szerint 12 százalékponttal, 51-39-re vezet a Tisza Párt a Fidesszel szemben a választani tudó biztos szavazók körében, a teljes népességben pedig 7 százalékponttal. A politológus szerint

„A következtetés egyértelmű: ha valóban ez a helyzet (és nem az, amit a kormányoldali felmérések mutatnak), akkor ez – ahogy tavaly decemberben a 21 Kutatóközpont adatsora kapcsán is írtam – már nehezen megfordítható.”

Török azt is írta, „ilyen biztos nem volt 4 évvel ezelőtt”: a legutóbbi választás előtt, 2021 decemberében a Mediánnál már 39-34-re vezetett a Fidesz a teljes népességben. Szerinte, mivel egyáltalán nem látszik a sokak által várt „közeledés” a kétféle kutatási eredménysor között, „vagy a Fidesz jelentős előnyét folyamatosan mutató kormányoldali adatközlők, vagy a Tisza vezetéséről már 2024 ősze óta beszámoló többiek kapnak majd egy hatalmas hiteltelenségi pofont (és egyben pecsétet) áprilisban”.

A politológus pár órával később egy újabb posztot tett közzé, amiben a Medián választások előtti méréseit szedte csokorba. Ezekből az látszik, hogy a januári mérésekhez képest kampányhajrában már nem voltak óriási elmozdulások: a Fidesz legnagyobb erősödését 2018-ban mérték, akkor 4 százalékpontot tudott javítani az utolsó hónapokban, de az is előfordult már, hogy 3 százalékot visszaestek.

Török egyébként hasonlóan nyilatkozott a 21. Kutatóközpont decemberi felmérésénél is, jóllehet az a mostani Medián-felméréshez képest még csak 8 százalékpontos Tisza-előnyt mutatott.

A szerdán publikált Medián-felmérésre Magyar Péter is reagált Facebook-oldalán. „Mi vagyunk a többség! Ismét nőtt az előnyünk a Medián felmérésében! A TISZA nektek köszönhetően fantasztikus pozícióból fordul rá a maraton befutójára” – írta a Tisza Párt elnöke.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!