Melegedőbuszokra ültették a fazekasos diákokat, akiknek a tűz miatt el kellett hagyniuk az épületet
Ahogy korábban megírtuk, kedd délelőtt ki kellett üríteni a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium épületét, miután kigyulladt az iskola alatti transzformátorállomás. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Telexnek azt írta, az épületben tartózkodó diákokat és tanárokat a „környező közintézményekben és melegedőbuszokon helyezték el”.
Mint írták, kedd reggel kilenc óra után pár perccel érkezett hozzájuk a jelzés, miszerint tűz keletkezett egy oktatási intézmény alagsorában, a nyolcadik kerületi Horváth Mihály téren. Harminc tűzoltó kilenc járművel vonult ki a helyszínre: a részleges áramtalanítás után rövid idő alatt eloltották a tüzet, és átszellőztették az épületet.
Az iskola kiürítéséről korábban Pikó András kerületi polgármester is beszámolt: azt írta, meleg teával és kávéval várják az evakuált diákokat és tanárokat „a polgármesteri hivatal meleg tárgyalóiban”.