Elítélték a gondatlan buszszerelőket, akik miatt elfolyó olaj okozott balesetet Zalaegerszegen
Jogerősen pénzbüntetésre ítélték azt a két buszszerelőt, akiknek a szakszerűtlen javítása miatt elfolyó olaj súlyos baleseteket okozott 2024-ben. A zalaegerszegi helyi járatként közlekedő buszban alkatrészt kellett volna cserélni. Az ügy másodrendű vádlottja úgy ítélte meg, hogy jó lesz a régi sebességváltóház is, és kiadta az elsőrendű vádlottnak, hogy azt kiszerelés nélkül hegessze meg.
A rosszul megszerelt alkatrész miatt néhány héttel később szivárogni, majd folyni kezdett az olaj a busz sebességváltó-házából. Erre esett egy kis eső, ami igen csúszóssá tette az aszfaltot egy lejtős útszakaszon, amit a látási viszonyok miatt akkor senki nem vett észre időben.
A kifolyt olaj miatt fél órán belül három baleset is volt, ezekben két ember nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, és az autók is megrongálódtak.
A Zalaegerszegi Járásbíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésben találta bűnösnek a két szerelőt. Az elsőrendű vádlott 210 ezer, a másodrendű 540 ezer forint pénzbüntetést kapott, közölte az MTI.