Karácsony másnapján meg is volt az ünnepi szezon első petárdabalesete

Nem kellett sokat várni az ünnepi szezon első petárdabalesetére, az Országos Mentőszolgálat közlése szerint december 26-án egy 15 éves fiatal kezét roncsolta egy benne felrobbanó petárda Pest megyében. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője több információt nem osztott meg a balesetről, mindezt inkább annak illusztrálására osztotta meg az MTI-vel, hogy szilveszter közeledtével sok hasonló esetre lehet számítani.

A szóvivő arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt években két halálos tűzijáték-baleset is történt, mindkettő úgy, hogy valaki a leszúrt tűzijáték csöve fölé hajolt és fejbe találta őket a rakéta. Az OMSZ a pirotechnikai eszközök veszélyei miatt inkább a trombitálásra buzdítaná az embereket idén szilveszterkor.

Győrfi minderről a pesthidegkúti mentőállomáson beszélt szombaton, ahol Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára azt jelentette be, hogy jövő év elejéig 101 új mentőkocsit állít szolgálatba az Országos Mentőszolgálat. Az OMSZ szóvivője elmondta, hogy a karácsonyi ünnepek alatt országszerte tízezer esetet láttak el a mentősök, míg az ügyeletben ennek kétszeresét, 20 ezer beteget fogadtak, és a következő napok is mozgalmasnak ígérkeznek. Szilveszterre is megerősített szolgálattal készülnek, Budapesten és a nagyvárosokban plusz egységek állnak szolgálatba, és mentőirányítás létszámát is megemelik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!