Forgalommal szemben menekültek végig Budapesten, végül a Megyeri hídon szedték ki őket az autóból
A rendőrök egy autóst akartak igazoltatni 2025. december 25-én 5 óra körül a Rákóczi úton, az Astoriánál, azonban a sofőr a rendőri felszólítás ellenére továbbhajtott. Az egyenruhások megkülönböztető jelzéssel követték az autót, majd a Megyeri hídon elállták az útját és megállásra kényszerítették. Az üldözésről készült videót itt nézhetik meg.

Az intézkedés során a 28 éves vezetőt, valamint két utasát előállították. A 26 éves nő ellen szabálysértés miatt volt érvényben körözés, míg a 27 éves férfit több elfogatóparancs alapján keresték. A ruházat és a jármű átvizsgálásakor a sofőrnél – akiről kiderült, hogy engedély nélkül vezetett – egy fecskendőt találtak, benne kábítószergyanús folyadékkal. A férfi utas zoknijából szintén kábítószergyanús anyag, bruttó 13,1 gramm fehér por került elő. Az intézkedés során az is kiderült, hogy ő a jármű tulajdonosa.
A BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányságán elvégzett gyorsteszt mindhárom személy esetében pozitív eredményt mutatott. Az óbudai nyomozók a sofőrt és két utasát kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A járművön nem a hozzá tartozó hatósági jelzés volt elhelyezve, ezért a tulajdonossal szemben kábítószer birtoklása vétség, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt is büntetőeljárás indult. A férfit egy törvényszék által kibocsátott elfogatóparancs alapján őrizetbe vették. A rendőrök a közlekedés során elkövetett jogsértéseket külön eljárásban vizsgálják.