
Egy 2020-as pénzügyi elszámolási vita miatt alakult ki az a helyzet, amelynek részeként a Halászbástya Étterem négy éven keresztül nem fizetett bérleti díjat a Halászbástya északi részének használatáért – tájékoztatta Pázmándi András, az étterem igazgatója a Telexet. Elmondása szerint a cég az előző és a mostani városvezetés felé is jelezte, hogy rendezné a vitás helyzetet, és hajlandó fizetni.
November végén írtuk meg, hogy az I. kerületi önkormányzat négy éven keresztül nem küldött számlákat a tőle ingatlant bérlő Halászbástya Étteremnek, ami ebben az időszakban nem fizetett bérleti díjat. A cégnek négy év alatt 393 millió forint tartozása gyűlt össze, ebből most egyben 100 millió forintot kellett kifizetniük, a maradékot pedig 2027-ig törlesztik.
Az ügy 2021-ig nyúlik vissza, amikor a kormány a koronavírus-járvány miatt bevezetett lezárások okán néhány hónapra bérletidíj-mentességet adott a vendéglátóhelyeknek. Az I. kerület abban az időszakban a kormány erről szóló rendeletének megfelelve leállította a számlázást a tőle ingatlant bérlő vendéglátóhelyeknek. 2021 júliusában aztán újrakezdték a számlázást – kivéve legnagyobb bérlőjüknek, a Halászbástya Étteremnek.
Az I. kerületet tavaly óta vezető Böröcz László szerint a kerület adatbázisaiban nem találták meg, ki, mikor, kinek az utasítására állította le a számlák kiállítását. Állítása szerint egyetlen emailt találtak 2021-ből, amelyben az étterem a korábbi számlákban szereplő egyes tételeket kifogásolta.
A kerületet 2019 és 2024 között vezető V. Naszályi Márta a Telexnek azt mondta: ő nem emlékszik, hogy látta volna ezt az emailt, és soha nem tárgyalt a Halászbástya Étteremmel elszámolási kérdésekről. Elmondása szerint 2019-ben rendkívül káoszos önkormányzatot vettek át, és évekbe telt, amíg rendbe rakták azt, valószínűleg emiatt fordulhatott elő, hogy évekig elmaradt a számlázás. Mivel V. Naszályi nem bízik abban, hogy Böröczék rendesen kivizsgálják az ügyet, feljelentést tett.
Az ügyben természetesen felmerül az étterem felelőssége is, így megkerestük annak tulajdonosait. Megkérdeztük tőlük, hogy:
- megfelel-e a valóságnak az, amit Böröcz az ügyről korábban nyilatkozott;
- egyeztettek-e 2021-ben vagy később az önkormányzattal a bérleti díjról;
- és úgy egyébként: miért nem utalták át az önkormányzattal fennálló bérleti szerződésükből fakadó bérleti díjat négy éven keresztül?
Az étterem kérdéseinkre azt írta: „A Magyar Halászbástya Kft. és az I. Kerület Budavári Önkormányzat között kialakult helyzet kiinduló pontja egy 2020-as pénzügyi elszámolási vita. Az önkormányzattal 2007-ben történt megállapodás alapján ugyanis társaságunknak is volt követelése az önkormányzattal szemben a cég által a Halászbástyán végzett, mai reálértéken 1,5 milliárd Ft költségű felújítás elszámolása kapcsán. Társaságunk az előző és a jelenlegi városvezetés képviselői felé is jelezte rendezési igényét és határozott fizetési hajlandóságát.
Ennek köszönhetően az I. Kerület Budavári Önkormányzat és a Magyar Halászbástya Kft. között 2025. októberében létrejött egy megállapodás, amely rendezi a kérdéses pontokat és rendelkezik a fizetési ütemezésről.”
A válaszban az étterem arra a 2007-es megállapodásra utal, amelynek részeként akkor saját költségükön újították fel a Halászbástya északi részét, amiért cserébe sokáig kedvezményesen bérelhették azt. Erről és az ügyről itt írtunk hosszabban.