21 Kutatóközpont: Többen vannak azok, akik szerint anyagilag a Tiszával járnának jobban

21 Kutatóközpont: Többen vannak azok, akik szerint anyagilag a Tiszával járnának jobban
Fotó: Bődey János / Telex

A fideszesek nagyon bíznak a győzelmükben, míg a tiszások kicsit kevésbé, eközben viszont valamivel többen gondolják, hogy a Tiszával járnának jobban anyagilag – többek közt ez derült ki a 21 Kutatóközpont friss, közösségi finanszírozású kutatásából. A választási esélyek és az anyagi szempontok mellett most azt is megkérdezték, hogy mennyiben tekinthető a kormány kudarcának vagy eredményének a fociválogatott teljesítménye.

A kutatás szerint a válaszadók megosztottak, hogy kit látnak esélyesnek a jövő évi választáson. Nem áll messze a Tisza a Fidesztől, de a kormánypártok vezetnek 35 százalékkal, a Tiszát 33 százalék tartja győzelemre esélyesebbnek.

A választás esélyes győztesénél nagyjából változatlanok az arányok októberhez képest. A 21 Kutatóközpont akkori mérésében mindkét nagypárt győzelmére 1-1 százalékponttal számítottak kevesebben, és 2 százalékponttal mondták többen, hogy nem tudják eldönteni.

A Fidesznél házon belül nagy az önbizalom: a mérés szerint 93 százalékuk bízik a saját győzelmükben. A Tisza szavazói kevésbé bizakodók, 83 százalékuk gondolja úgy, hogy Magyar Péterék nyerhetnek jövőre. A Fidesz és a Tisza szavazói közül is 2-2 százalék vélekedik úgy, hogy az ellenfél fog győzni, a többiek inkább a „nem tudom” opciót választották. A pártnélküliek 22 százaléka szerint a Fidesznek, tizedük szerint a Tiszának van nagyobb esélye, kétharmaduk viszont nem foglalt állást.

Az egyéni választókerületek szintjén kicsit eltérő a helyzet. A válaszadók 36 százaléka kormánypárti, 28 százalékuk tiszás győztest vár a választókerületében. Az önbizalmat vizsgálva az látszik, hogy Fidesz szavazóinak 76, a Tiszáénak 70 százaléka gondolja azt, hogy pártja jelöltje fog nyerni a saját választókerületében. A fideszesek abban is magabiztosabbak, hogy csak 2 százalékuk szerint viheti a körzetüket a Tisza. A Tisza támogatóinak 12 százaléka számít a fideszes jelölt győzelmére.

Érdekes a helyzet Budapesten, ahol 2022-ben a Fidesz egy kivételével az összes körzetet elvesztette. A fővárosi fideszeseknek csak a 10 százaléka készül a Tisza győzelmére, közel kétharmaduk, 61 százalékuk a sajátjukat várja. A vidéki tiszások 13 százaléka számít Fidesz-győzelemre a körzetében.

A választásokon mindig fontos, hogy a szavazó mit érez a pénztárcáján, illetve kitől várnak javulást gazdasági téren. A 21 Kutatóközpont novemberi mérése azt mutatja, hogy

6 százalékponttal többen gondolják, hogy a Tiszával jobban járnak anyagilag, mint amennyien a kormánypártról feltételezik ezt.

A pártnélküliek között is van egy kis előnye Magyar Péter pártjának. A kutatás szerint a Tisza összesített előnye nem kis részben olyanok válaszaiból adódik, akik nem rájuk szavaznának, többségben kispárti szavazók. Saját támogatóinak 15 százaléka bizonytalan ebben a kérdésben. A Tiszának most érdeke, hogy a Fidesz vádjai ellenére meggyőzze a saját szavazóit, hogy igenis velük járnának jobban. Az, hogy a Fidesz újabb „tiszadózása” mennyire megy át a választóknak, a következő hetekben dőlhet el.

A november 16-i Magyarország–Írország focimeccs után azt is megnézték, hogy a válogatott vereségei és győzelmei mennyire tekinthetőek a kormány kudarcának, illetve érdemének. A kutatásból látszik, hogy a választók jelentős részét nem érdekli a foci, a válaszadók közül minden harmadik nem kívánt, vagy nem tudott véleményt formálni, annak a 16 százaléknak pedig fel se tették a kérdést, aki nem hallott a magyar–ír mérkőzésről.

A többség nem köti a kormányhoz sem a sikert, sem kudarcot. A győzelmet a válaszadók nagy többsége nem tekinti a kormány érdemének (51 százalék gondolta így, és mindössze 14 százalék kötötte a kormányhoz a sikert). A vereségnél is a relatív többség (41 százalék) úgy látta, hogy az nem a kormány kudarca, ugyanakkor 25 százalék szerint mégis az, tehát itt kiegyenlítettebb volt az arány.

A 21 Kutatóközpont szerint az ellenzékiek közül csak elenyészően kevesen gondolják a kormány érdemének a válogatott sikerét, viszont a kudarcot a tiszások majdnem fele a kormányhoz köti. A kormánypárti közönség sokkal kisebb arányban köti össze a válogatott szereplését a kormány felelősségével, még a győzelem is csak egynegyedük véleménye szerint lett volna a kormány érdeme.

Módszertan

A hibrid adatfelvétel november 21. és 28. között zajlott, 1500 fő megkérdezésével. A válaszadók SMS-üzenetben kapták meg az online kérdőívhez vezető linket. A 65 év feletti válaszadók politikai preferenciáját telefonos módszerrel kérdezték le a kutatók. A 21 Kutatóközpont ugyanezt a módszert használta az EP-választási méréséhez és a cikkben említett korábbi kutatásaihoz is. A teljes minta súlyozása a KSH 2022-es népszámlálási adatai szerint történt, lakóhely, nem, kor, iskolai végzettség szerint. A minta reprezentatív a teljes lakosságra nézve, a mintában kapott értékek +/- 3 százalékponttal térnek el attól, amit a teljes lakosság megkérdezése esetén kaptak volna. A részsokaságok vizsgálata során azonban a hibahatár ennél valamivel nagyobb is lehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!