A jövő évi lesz a negyedik olyan választás, amelyen a magyar állam diszkriminál külföldön tartózkodó magyarok és külföldön tartózkodó magyarok között. Akinek ugyanis nincs magyarországi lakcíme, az levélben szavazhat, miközben azoknak, akinek van, be kell fáradniuk valamelyik külképviseletre. Kevesen vitatják, hogy ez így nincs rendjén. Abban viszont nincs konszenzus, hogy hogyan lehetne ezt a helyzetet feloldani. Terjesszük ki a levélszavazást? Vagy szüntessük meg? Terjesszük ki a külképviseleti szavazást? Vagy szüntessük meg? Szavazzunk online? Ezért kezdeményezett a Political Capital (PC) szakmai vitát a Telex hasábjain. Négy kiváló vendégszerző cikke után (linkek lejjebb) ma László Róbert, a PC választási szakértője von mérleget.
„Akkor kritizálj, ha van megoldási javaslatod is!” Amióta a választási rendszerre vonatkozó kritikáinkat a PC-nél megfogalmazzuk, mindig ennek szellemében igyekszünk eljárni. Amikor viszont nem egyértelmű, hogy mi lenne a megoldás, érdemes más szakértők véleményét is kikérni. A külföldön élő vagy tartózkodó magyarokat érintő diszkrimináció ilyen: másfél évtized alatt sem született konszenzus a feloldásáról. Ezért kezdeményeztük, hogy a témáról különböző hátterű szakértők tegyék közzé meglátásaikat.
Már azzal is elégedettek lettünk volna, ha gondolkodásra sarkalljuk a közös ügyeink intézése iránt érdeklődő közönséget. Ennél azonban többet is elértünk: az egyik itt megfogalmazott (természetesen nem előzmények nélküli) javaslat ugyanis alkalmasnak tűnik arra, hogy megoldja az évtizedes problémát.
Szavazzunk online?
Tizenhat évvel ezelőtt még mi is nagy reményeket fűztünk az elektronikus szavazás valamely módjának bevezetéséhez. Akkor úgy nézett ki, másfél évtized alatt elkerülhetetlenül utat tör magának az informatikai forradalom, és az online szavazás legalább a fejlettebb államokban alapvető része lesz a demokratikus választási eljárásoknak is. Nem így történt.
Naszódi Márton matematikus cikke közérthető választ ad arra, hogy miért: „egy e-választási rendszer a mai tudásunk szerint vagy titkos, vagy ellenőrizhető – de a kettő együtt nem létezik”. Bár az online szavazás bevezetésének ötlete Magyarországon is időről időre előkerül, a cikk nagyon meggyőzően érvel ellene. Az pedig tény, hogy néhány elvetélt kísérlet után több országban hamar kivezették az e-szavazás lehetőségét.
Ha valamikor a belátható jövőben technikailag még megvalósítható is volna egy online szavazási rendszer, ami egyszerre ellenőrizhető és titkos, Magyarországon aligha kapná meg az átálláshoz nélkülözhetetlen, szekértáborokon átívelő bizalmat. A megoldást tehát nem errefelé kell keresnünk.
Bővítsük ki a levélszavazást?
Vitacikkében Döbrentey Dániel, a TASZ jogásza arra a konklúzióra jut, hogy „a magyarországi lakcímmel rendelkező és nem rendelkező választópolgárok közötti alkotmányosan igazolhatatlan különbségtétel a levélszavazás kiterjesztésével feloldható. Ezt pedig össze kell kötni egy jogalkotási reformmal, ami megszünteti a visszaélési lehetőségek egy részét. A visszaélési lehetőségek másik részét hatékony állami fellépéssel és a politikai kultúra megváltoztatásával kell felszámolni.”
A cikk konkrét javaslatokat is megfogalmaz, amelyek ténylegesen alkalmasak volnának bizonyos visszaélések megakadályozására vagy legalább tompítására. Megelőzhető lenne például, hogy a levélben szavazók névjegyzékén halottak is szerepeljenek, ha a regisztrációt minden egyes választás előtt meg kellene erősíteni – ahogy ezt korábban már mi is javasoltuk.
A levélszavazás kibővítésével azonban van egy ennél súlyosabb probléma. Gondoljunk bele, mi következne abból, ha minden külföldön tartózkodó magyar állampolgár levélben szavazhatna! Addig a pontig minden rendben volna, amíg a ténylegesen külföldön tartózkodók megkapnák ezt a lehetőséget, függetlenül attól, hogy Székelyudvarhelyen vagy Liverpoolban élnek. Könnyű azonban belátni, hogy választási visszaélés-cunami előtt nyitnánk meg az utat.
Hogyan ellenőriznénk ugyanis, hogy az a választópolgár, aki hetekkel előtte feliratkozott a levélben szavazók névjegyzékére, valóban külföldön tartózkodik a választás napján? Leginkább sehogy. Ha jóformán bárkinek lehetősége volna a levélben szavazásra, pártaktivisták rengeteg választópolgárt környékeznének meg azzal, hogy iratkozzanak fel, kérjék ki a szavazólapot is tartalmazó levélcsomagot, és amint átadják azt a pártaktivistának, szerény fizetséget kapnak cserébe.
Sajnos egyáltalán nem életszerűtlen azt feltételezni, hogy ez a fajta visszaélés tömeges méreteket öltene egy olyan országban, ahol már számtalan kutatás és tényfeltárás igazolta, hogy a legkiszolgáltatottabb emberek között sokan hajlandók – vagy még inkább: kénytelenek – áruba bocsátani választójogukat. Sőt a levélszavazás kiterjesztésével az eddiginél is rosszabb lenne a helyzet. Amíg ugyanis a választás napján 13 óra alatt (reggel 6-tól este 7-ig) kell lebonyolítani a szavazást, a levélcsomagokkal való visszaélésre hetek állnának rendelkezésre.
Úgy tűnik tehát, hogy bár a levélszavazás kiterjesztése elvben megoldhatná az eredeti problémát, olyan súlyos járulékos veszteséggel járna, ami miatt nem éri meg belevágni.
Bővítsük ki a külképviseleti szavazást?
A külképviseleti szavazást azóta kárhoztatjuk, amióta 2014-ben a levélszavazás lehetősége is megjelent mellette a rendszerben. A nappalinkban való ikszeléshez képest kétségkívül aránytalanul nagy erőfeszítést igényel elballagni egy külképviseletre, de 2004-es bevezetésekor még nem ehhez hasonlítottuk. Ellenkezőleg: jelentős jogkiterjesztésként éltük meg, hogy – uniós csatlakozásunktól nem függetlenül – végre külföldön is van lehetőségünk élni választójogunkkal.
Akkor persze még megközelítőleg sem élt annyi magyar Nyugat-Európában, mint ma. A KSH szerint 2020-ban 714 ezer Magyarországon született ember, a teljes magyarországi születésű népesség mintegy 7,3%-a élt külföldön. A választásra jogosultak száma ennél természetesen kevesebb volt, de az azóta eltelt öt év alatt a külföldre költözött magyarok száma bizonyosan tovább nőtt. Félmillió választópolgárral még konzervatív becsléssel is számolhatunk, ami a bő 8 millió választó legalább 6 százalékát teszi ki. Ez a választói tömeg már van annyira jelentős, hogy az államtól elvárható legyen számukra a választójoguk gyakorlásához szükséges technikai, logisztikai feltételek megteremtése.
Bódi Mátyás, a Választási Földrajz szakértője a jó román tapasztalatokra alapozva javasolja azt, hogy a levélszavazás árnyékában lesajnált külképviseleti szavazást kellene magasabb szintre emelni. Így elérhetnénk, hogy minden magyar állampolgár megközelítőleg azonos erőfeszítéssel élhessen választójogával. Romániában 2016 óta hatályos az a törvény, amelynek értelmében, „ha egy külföldi városból legalább 100 román állampolgár jelzi a szavazási szándékát, a román államnak ki kell jelölnie egy szavazókört a városban, és meg kell oldania annak a biztosítását”. Az igény választásról választásra egyre nagyobb. Az idei elnökválasztáson már közel ezer külföldi állomáson szavazhattak a románok – míg nekünk magyaroknak a tavalyi EP-választáson mindössze 147 nagykövetség, konzulátus állt rendelkezésünkre.
Feliratkozási kötelezettségük ma is van a külképviseleteken szavazni vágyóknak, az új rendszer tehát extra adminisztratív terhet nem jelentene számukra, viszont megfordítaná a rendszer logikáját. Nem a választónak kellene a szűkös listából kiválasztania egy szavazóhelyiséget, hanem a választási irodának kellene kielégítenie a bejelentkező választópolgárok igényét.
Nem igazán látszik, milyen ellenérvek merülhetnének fel a Romániában jól működő rendszer magyarországi átültetése ellen, ami még a környező országokban élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok számára sem járna súlyos jogvesztéssel. Kétségtelen, hogy a levélben szavazás lehetőségét elveszítenék, de az ő lakóhelyükhöz közel ugyanúgy ki kellene alakítani ideiglenes szavazóhelyiségeket, mint a nyugat-európai városokban. A külföldön élő magyarok közötti diszkriminációt tehát úgy lehetne megszüntetni, hogy járulékos nyereségként a levélszavazással kapcsolatos visszaélési kockázatokat is kiiktatnánk a rendszerből.
A rendszer legfeljebb a megnövekedő költségek miatt lehetne támadható, de a demokrácia közismerten nem olcsó műfaj. Az 1-2 milliárd forintos többletköltség, amivel néhány száz ideiglenes szavazóhelyiség felállítása, kiszolgálása járna, költségvetési szinten nem tétel. Ennél is fontosabb azonban, hogy az új rendszer demokratikus hozadéka összemérhetetlenül értékesebb volna a ráfordított költségnél. Ahogy Unger Anna, a Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének oktatója is írja: „a tisztességes, mindenki számára egyenlő módon elérhető, a szavazók életét nem megnehezítő távszavazási modell bevezetése nem elsősorban pénz, hanem szándék kérdése”.
Merre tovább?
A most lezajlott vita célja nem az volt, hogy a 2026-os választás előtt törvénymódosítást kényszerítsen ki; az Orbán-rendszer tizenhatodik évében aligha lehetne bárkinek ilyen elvárása. Az viszont határozott cél, hogy ha a belátható jövőben eljutunk oda, hogy nem csak egyetlen párt sötét szobájában születnek meg a választási versengés játékszabályai, a jövőbeli döntéshozók kiindulási pontnak tekintsék majd az elmúlt négy hétben megszületett (vagy az ennek hatására esetlegesen még megszülető) konstruktív javaslatokat.
A vitasorozat korábbi cikkei:
- Unger Anna: Miért nem szavazhat minden magyar ugyanúgy?
- Döbrentey Dániel: Levélszavazással szüntethető meg a különbségtétel a külföldön élő és a határon túli magyarok között
- Naszódi Márton: A Mikulás és a megbízható online szavazórendszer – jó lenne, de egyik sem létezik
- Bódi Mátyás: Nem levélszavazatot, több szavazóhelyiséget kér a nyugati magyarság!
