Károly beszivárgott Orbánék digitális polgári köreibe, és megnézte a „honfoglalás” első hónapját

Károly beszivárgott Orbánék digitális polgári köreibe, és megnézte a „honfoglalás” első hónapját
Orbán Viktor és az egyes számú digitális polgári kör tagjai röpgyűlésen a Karmelitában – Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Lassan egy hónapja, hogy Orbán Viktor Tusványoson meghirdette a Fidesz új kezdeményezését, a digitális polgári köröket (DPK). Mivel a beszédéből, majd a későbbi nyilatkozatokból nem derült ki pontosan, hogy miről is szólnak majd ezek a körök, cikkünk főszereplője, Károly digitális polgárrá lépett elő. Jelentkezett több digitális polgári körbe, és csendes megfigyelőként csatlakozott a Facebook-csoportjaikhoz, hogy megtudja, mi a zajlik például az álhírvadász Zebra DPK-ban vagy az Orbán Viktor által alapított első számú polgári körben.

A csoportokba beszivárgó Károly több érdekességet is látott: zebrák és gondozók, akik ellenzéki politikusok posztját trollkodják szét; Orbán Viktor-os „Don Veto” pólók árverése; egymást üdvözlő digitális honfoglalók, akik leírják, miért jó ma Magyarországon élni, és „exkluzív” heti hírlevelek. Többek közt ezek várnak azokra, akik digitális polgári kör tagjává válnak. De miről marad le, aki nem tag, és nem is szeretne részt venni a „digitális honfoglalásban”?

„Kedves Károly, üdvözlünk az [XY] DPK csoportban. Gratulálunk, felvételt nyertél az [XY] Polgári Kör Facebook csoportjába! Mi, a Digitális Polgári Kör tagjai arra szövetkezünk, hogy közösen kialakítsuk a magyarság nemzeti algoritmusát, ezáltal megvédjük kultúránkat, nyelvünket és identitásunkat az online térben. Élj a Kárpát-medence bármely szegletében, közöttünk te is alakíthatod a magyarság sorsát. Jó téged magunk mellett tudni ebben az országépítő munkában” – így közlik a célt Károllyal és az összes többi taggal a csatlakozás jóváhagyása után a digitális polgári körök zárt Facebook-csoportjaiban.

Érdeklődő alanyunk az Orbán Viktor által alapított első számú körrel kezdte, majd haladt sorban, mert úgy érezte „kell egy tér, kell egy támasz a tiszás digitális agresszió ellen”. Károly belépett

  • a Zebrába, ahol Kocsis Máté és zebragondozó társai azt ígérték neki, hogy humorral harcolnak a „liberális álhírgyárak” ellen;
  • a Büszkeségbe, ahol Schmidt Máriával lehet büszke gazdag kultúránkra, múltunkra és elért sikereinkre;
  • Szánthó Miklós Szuverenitásvédelmi DPK-jába, ahol virtuális térben védheti meg a hazát;
  • a Szentkirályi Alexandra-féle Budapesti DPK-ba, ami „végre visszaadja a főváros erejét”;
  • de még a vidékibe is, ahol Gyopáros Alpárral közösen hihet abban, hogy „a vidék nem valaminek a széle, hanem az ország közepe”.

De mit lát az érdeklődő a polgári körök atyjában, a miniszterelnök által alapított első számú DPK-ban? A nagyon kíváncsi Károlynak Orbán Viktor már az alapítás utáni első posztjában digitális honfoglalást ígért, egy „nemzeti algoritmust”. Orbán kezdetben rá is kérdezett, hogy a kedves digitális polgárok miért csatlakoztak. A válaszokból kiderül, hogy akad, aki végre megtalálta a helyet, ahol nem kell titkolnia, hogy egyetért a Fidesz politikájával; van, akit a „hangos kisebbség” bosszant; miközben sokaknak a „dehumanizálásból és a Tisza-féle gyűlöletből” van elegük. Más pedig azért csatlakozott, mert szimplán büszke rá, hogy magyar és keresztény, és ezt a körben meg is tudja védeni.

Bár az Orbán Viktor által fémjelzett DPK-ban maga a miniszterelnök az alapító, inkább jobbkeze, Nagy János államtitkár az aktívabb: ő érdeklődik, hogy ki melyik másik körbe csatlakozott, de néha csak jó reggelt kíván mindenkinek, „akik nem Magyarország ellen dolgoznak”, sőt, ahogy azt a Telexnek korábban elárulta, ő maga hívta meg a csoportba Dopemant is. Károlyt egyébként fogadta már Pityinger Dopeman László üzenete is a csoportban, aki DopIdőtöltést kívánt neki, de volt olyan árverés is, ahol Dopeman a miniszterelnök által dedikált, Orbánt ábrázoló „Don Veto” pólókra hirdetett licitet.

A tagok találkozhatnak Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkárral, aki elmondása szerint többek közt azért csatlakozott, mert zavarja, hogy a közöny és az értéktelenség teret hódít; de Takács Péter egészségügyi államtitkár is jelen van, aki a saját Egészséges nemzetért körébe is invitálta a tagokat. A csoportban azonban javarészt a többi digitális polgár üzeneteivel találkozhat Károly, akik egymást üdvözlik, majd hol hosszabb, hol rövidebb posztokban leírják, hogy miért jó hely Orbán Viktor Magyarországa.

Virág például alig várja, hogy 11 év után visszatérhessen Dániából, ahol „a nyugdíjasok már a Magyarországra költözést fontolgatják”. A nyugdíjas pedagógus Mária pedig leírta, hogy pályája alatt és ma is azon dolgozik, hogy továbbvigye a nemzeti hagyományokat és a nemzeti tudat formálását. Mária munkáját a poszt alatti kommentben sok más tag mellett Rétvári Bence államtitkár is megköszönte.

A most 46 ezres közösségbe persze nem lehet csak úgy ész nélkül posztolni, ha például Károly is szeretne írni valamit, akkor először át kell csúsznia a moderátorok szűrőjén.

Károly nem érte be egy csoporttal, kedvet kapott más arcélű, harcosabb közösséghez is. Ígéretesnek tűnt Kocsis Máté frakcióvezető digitális köre, a Zebra, amit Kocsis úgy mutatott be, hogy „a telextől az rtl-en át a gulyáságyúig keresi az álhíreket és harap, de nem Orbán Viktor unokáiba”. A néhány hete indult csoportban, ahogy az egyik adminisztrátor, The Zebra The Man fogalmazott, zajlik a „csíkosodás”, „vágtázik a zebra-zóna”. Károlynak és a többi tagnak Kocsis Máté – akit a tagság csak gondozójukként ismer – útmutatása alapján meg kellett várnia a 10 ezer csatlakozót, őszre pedig „összetartó, jókedvű, nagy létszámú társaságot” ígért, „akik megtanulnak egyszerre lépni a közösségi médiában”.

A tízezer tag elérésekor aztán megjelent a mesterséges intelligencia által rajzolt The Zebra The Man, és példákat ígért a liberális sajtó csúsztatásaira, hazugságaira, amiket megcáfolnak és együtt kinevetnek.

A kívánt taglétszám elérése óta The Zebra The Man egyszer például ráeresztette a tagságot a tiszás EP-képviselő, Kulja András egyik posztjára, amiben szerinte álhírt terjesztett. Eközben az álhírek darabokra szedését és szétszálazását magára a lovagkereszttel kitüntetett fideszes publicistára, Bayer Zsoltra bízták. Bayer a Mandineren megjelent, majd a csoportban is megosztott cikkében írt Magyar Péter „aljas és hazug rágalmairól”, telexes és HVG-s híreket elemezve arra jutott, hogy „odaát tömörülnek a vágyvezérelt, hazug és hülye gazemberek”, és darabokra szedte a 21 Kutatóközpont közvélemény-kutatási módszerét is.

A Schmidt Mária nevével fémjelzett, lassan kéthetes Büszkeség DPK-ban még az udvariassági köröket futják, üdvözlik egymást a tagok és az alapítók, köztük a nemrég a Mandinerhez igazolt Kovács András és Nacsa Olivér is. Kovács Zoltán államtitkár augusztus 20-i programajánlóval érkezett a büszke magyarok közé.

Károly kíváncsi digitális polgárként néha átmegy a Vidéki DPK-ba. Jelenleg ott sincs nagyobb pörgés, a napokban még az alapítók (köztük Nagy István, Szécsi Zoltán, Szőke András, Koncz Zsófia) bemutatásáról szólt minden. Igaz, ez a Facebook-csoport még fiatal, bő egy hete aktív.

A Budapesti DPK is egészen új még, de a csoportban Szentkirályi Alexandra azt ígérte, hogy a tagok együtt beszélik majd meg, hogy lehetne élhetőbbé, zöldebbé és biztonságosabbá tenni a fővárost. Az még egyelőre nem derült ki, hogy a tagok milyen formában beszélhetik ezt meg. De Zugló fideszes önkormányzati képviselője, Borbély Ádám például itt is megosztotta már a kezdeményezését: augusztus 20. alkalmából összeszedik, hogy jobboldaliként milyen sikereket értek el. Borbély például a Városligetre büszke.

Ha valakinek a fentiek közül egyik DPK se otthonos, akkor ott van a viszonylag szabadon értelmezhető Beszélgető DPK, amit Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes, Novák Katalin korábbi köztársasági elnök tanácsadói testületének egykori tagja alapított. Ez a DPK éppen a napokban indul, Skrabski közölte is, hogy céljuk a beszélgetés, a megoldások keresése. „Lehet, sőt jó, ha vitatkozunk, de tartsuk tiszteletben a másik véleményét. Nagyon hálás vagyok, hogy így együtt lehetünk!” – írta, és hozzátette, hogy ellenzékieket is hívott, de ők nem akarnak ilyen formában beszélgetni.

A digitális polgári körökben akadnak persze posztok, amik az olyan lelkes tagokkal, mint Károly, egy nap alatt akár többször is szembejöhetnek. A legfontosabb üzeneteket, feladatokat ugyanis minden csoportban megosztja a központi Digitális Polgári Kör oldal. Ilyen volt például az a figyelmeztetés, hogy a honlapon is feliratkozott DPK-tagok hamarosan megkapják Orbán Viktor heti exkluzív hírlevelét is. Károly természetesen már csatlakozott és teljes értékű tag is, így megtudhatta, milyen exkluzivitást jelentenek ezek a levelek. A miniszterelnök macskaasztallal és oroszlánbajusszal tüzelte a tagokat: az előbbihez szerinte Európa már oda se ülhet a béketárgyalásokon, utóbbit pedig húzogatni nem szabad.

Az, hogy több ezer vagy éppen néhány tízezer tagot számláló zárt csoportokban egymásnak üzengetéssel, az álhírnek minősített információk szétszedésével és nagy országos DPK-találkozók szervezésével hogyan ér majd el áttörést a Fidesz az online térben, hogyan lesz ebből „nemzeti algoritmus”, még nem látszik. Így egyelőre nem világos Károlynak sem, hogy ezek a csoportok, azaz a digitális polgári körök miben változtatják meg az internetet, hogyan zajlik majd a következő hónapokban a „digitális honfoglalás”.

A digitális polgár jelenleg annyit lát, hogy a Fidesz elkezdte tematizált csoportokba gyűjteni az interneten is tevékeny aktivistáit és szimpatizánsait, ahol politikusok, közéleti szereplők és egyszerű állampolgárok üzengetnek egymásnak. Az alig egy hónapos digitális körök hamarosan ki is mozdulnak az internetről: szeptember 20-án jön „a digitális honfoglalás Kör-gyűlése”, a Papp László Sportarénában megtartják a DPK I. országos találkozóját.

Ahogy Orbánék digitális honfoglalásáról írtuk, a Fidesz a jelek szerint hisz abban, hogy csak a digitális teret kell meghódítaniuk a digitális polgári körökkel, a Harcosok Klubjával és a podcastról podcastra szaladgáló fideszes politikusokkal, köztük Orbánnal. Jelenleg úgy néz ki, hogy a Fidesz nem átgondolt tervek nyomán halad, hanem inkább minden ötletre ráugranak, ami egy picit is életképesnek tűnik, hátha kisül belőle valami hasznos most, hogy már a párt egy része is azt mondja, egyáltalán nem biztos a jövő évi győzelmük.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!