Megint nem folyik iható víz a csapból a székesfehérvári szülészeten, az újszülötteket is palackból kell fürdetni
Múlt héten szombat reggeltől vasárnap reggelig nem lehetett vezetékes vízzel fürdeni a székesfehérvári kórház szülészetén. Vödörből kellett öblíteni a vécét is. A helyzet most is hasonló az RTL Híradója szerint, amely a kórház tájékoztatására hivatkozva azt írja: péntek estétől folytatódik a 2003-ban teljeskörűen felújított vízvezetékrendszer fertőtlenítése. A kórház közölte, ez idő alatt rendelkezésre áll elég palackos víz.
Kismamák viszont az RTL szerint egy zárt Facebook-csoportban arról írnak, hogy egy hete nem lehet inni az osztályon a csapokból, amelyeknél olyan feliratokat helyeztek ki: „Nem ivóvíz!, Újszülöttek, csecsemők fürdetésére sem használható”. A Híradó kérdésére ezt megerősítette az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) is, amely szerint csak felnőttek tisztálkodására alkalmas a csapból folyó víz. Inni majd akkor lehet belőle újra, ha ismét negatív lesz a minta.
Azt nem árulták el, mennyi ideig volt már összesen korlátozás az elmúlt hónapokban. Erről a Telex is érdeklődött a Belügyminisztériumnál, a tárca válaszában azt írta: „határozottan cáfoljuk azt az állítást, és visszautasítjuk még annak a sugallatát is, hogy az intézményben hónapok óta nem lenne ivóvíz. Csak a fertőtlenítési időszakok – amelyek általában néhány napig tartottak – alatt volt korlátozás az ivóvíz fogyasztásában.” A BM szerint „a világ bármely kórházában, bármikor előfordulhat a vízhálózatban fertőzéses eset, vagy műszaki probléma, azonban ezek kezelésében az intézmény a legszigorúbb higiéniai és biztonsági előírások szerint jár el, a betegbiztonság maximális szem előtt tartásával. A kórház az érintett szervezetekkel folyamatosan dolgozik a helyzet mielőbbi megoldásán.”
Takács Péter egészségügyi államtitkár májusban adta át a székesfehérvári kórház új épületét, de azóta sem indult el itt a munka az RTL szerint. Egy dolgozó azt mondta a híradónak, műszaki problémák miatt áll üresen az új onkológia, infektológia és tüdőgyógyászat. Ugyanerről számol be Földi Judit DK-s képviselő, aki azt mondja, szintén dolgozóktól hallotta ezt. Gulyás Gergely és a kórház vezetése szerint viszont a költözés miatt nem kezdték még el használni az új részlegeket. Az Okfő szerint minden a terv szerint halad, szeptember indul az ellátás az új épületegységekben.