60-70 perceket is késtek a vonatok Székesfehérvár és Budapest között egy váltóhiba miatt

3293

Pénteken a kora délutáni óráktól megnövekedett a menetidő székesfehérvári vonalon, írta hivatalos honlapján a MÁV, akár 60-70 perces késések is előfordultak, de estére nagyjából helyreállt a menetrend, és ismét zavartalanul, mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok Gárdony és Székesfehérvár között, megjavították a korábban meghibásodott váltót.

A vállalat közlése szerint Gárdony és Dinnyés között csak egy vágányon közlekedhettek a vonatok váltóhiba miatt, ezért a délutáni órákban a székesfehérvári vonalon és csatlakozó vonalain hosszabb menetidőre, valamint rövidebb útvonalon közlekedő elővárosi járatokra kellett számítani.

Korábbi információink szerint 60-70 perces késések is voltak Székesfehérvár felé, és visszafelé sem volt jobb a helyzet. A Nagykanizsáról a Délibe tartó Tópart IC már 69 percet szedett össze. A társaságnál a késési biztosítást vasárnaptól vezették be.

A MÁV azt írta, hogy péntek éjfélig, a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa, illetve Keszthely és a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon minden feláras vonat helyjegy váltása nélkül is igénybe vehető.

A fennakadás miatt mentesítő buszokat is indít az Országos Haváriaközpont Kelenföldről, az Etele térről Siófokra.

A MÁV az alábbi vonalakat sorolta fel, ahol késések voltak:

  • a vonatok a fennakadás végéig Agárdon és Dinnyésen mindkét irányban a 2. vágányon állnak meg
  • a G43-as vonatok csak Kőbánya-Kispest és Gárdony között közlekednek
  • a székesfehérvári Z30-as vonatok csak a Déli pályaudvar és Gárdony között közlekednek
  • az InterCity, Expressz és sebesvonatok a fennakadás végéig Gárdonyban, Agárdon és Dinnyésen is megállnak.

Cikkünk frissült a MÁV információival, miután helyreállt a közlekedés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!