A Belügyminisztérium az új várólista-protokollról: A túlsúly eddig is az ellenjavallatok között szerepelt

A beteg védelme érdekében a jelentős túlsúly eddig is a műtéti ellenjavallatok között szerepelt, az új várólista-protokoll a betegek érdekében fektet le egységes szabályokat – többek között ezt közölte a Belügyminisztérium (BM) pénteken.

A minisztérium ezzel a sajtóban megjelent hírekre reagált: ahogy a Népszava nyomán megírtuk, az április elsejétől csípő- és térdprotézisműtéteknél hatályos eljárásrend szerint a 35-40 feletti testtömegindexszel élő embereket már nem lehet megoperálni, amíg le nem fogynak. Az intézkedést több szakember is diszkriminatívnak találta.

A protokollt bevezető Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szerint az új szabályozás „az ellátásokhoz való egységes és egyenlő hozzáférést” szolgálja. A NEAK felügyeleti szerveként többek között erre hivatkozik a Belügyminisztérium is a pénteki közleményben. Emellett hozzáteszik, az Ortopédiai Szakmai Tagozat által összeállított protokoll szakmai ajánlásokat fogalmaz meg és egységes szabályozást fektet le, védve azokat a betegeket, „akiknél egészségkárosodást okozhat az adott műtét elvégzése”. Itt arra utalnak, hogy túlsúly esetén négy-ötszörösére emelkedik a műtéti szövődmények gyakorisága, így az eddig is az ellenjavallatok között szerepelt.

A BM ugyanakkor hangsúlyozza,

„minden beteget egyénileg kell vizsgálni, a protokoll egy egységes szerkezetű ajánlás, amelytől – az egyéni szempontokat és állapotot figyelembe véve – a beteg érdekében el lehet térni”.

Mint írják, azok a betegek, akik a várólistaigény elbírálásakor a műtéti feltételeknek megfelelnek, a várólistarendszerben várakozó betegként szerepelnek. Azok, akik „ideiglenes ellenjavallattal rendelkeznek, amely fennállásának időtartama alatt az ellátás nem lehetséges, szintén várakozó betegként kell hogy szerepeljenek, függetlenül az ideiglenes akadályozó tényezőktől”. Hozzáteszik, „a műtétet akadályozó szakmai kritérium” – tehát ebben az esetben a túlsúly – megszűnése után a lehető legkorábban el kell végezni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!