El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendeltek el Békésben

2025. március 24. – 09:27

Másolás

Vágólapra másolva

Ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el Békés vármegyében április 1. és 21. között a Békés Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztálya, írja az MTI. A rendelkezés – amelyet a rókák veszettségének megelőzése érdekében kihelyezett csalétek-vakcinák miatt rendeltek el – Ecsegfalva, Szarvas és Békésszentandrás településeket nem érinti.

A kutyákat ez alatt az időszak alatt csak pórázon vezetve és szájkosárral lehet sétáltatni, a településről pedig kizárólag érvényes veszettség elleni védőoltás megléte esetén, csak a hatósági állatorvos kedvező eredményű vizsgálata után és engedélyével lehet kivinni.

Ebzárlat alatt a húsevő állatok összevezetésével járó rendezvény nem tartható – írták.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,29 Ft
USD 371,51 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől