El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Gerinctorna helyett szexuális zaklatás: első fokon 5 év fegyházat kapott a gyerekeket molesztáló álgyógytornász

2025. március 24. – 20:35

Másolás

Vágólapra másolva

465

Öt év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn nem jogerősen azt a férfit, aki szexuálisan zaklatott kiskorúakat egy gerincbántalmak kezelésére hirdetett eljárás alkalmazása során – tájékoztatta a bíróság az MTI-t.

A vádlott 2016-tól ellenszolgáltatásért rendszeresen kezelt elsősorban kiskorúakat a magáról elnevezett speciális, ízületmobilizációként hirdetett módszerrel. Ezt annak ellenére tette, hogy nem volt az ilyen eljárás végzéséhez szükséges orvos, illetve gyógytornász felsőfokú egészségügyi szakképesítése. Egy vizsgálat során a hatóság megállapította, hogy a vádlott által alkalmazott szakmai fogások nem tartoznak egyértelműen az egészségügyi szolgáltatások körébe, ám a hirdetések alapján az érintett szülők azt hihették, gyermekük egészségügyi szolgáltatásban részesül.

A férfi 2020 és 2021 között a kezeléseken két kiskorút szexuálisan zaklatott, egyikükkel megpróbált csetüzeneteken keresztül is bizalmas viszonyba kerülni. „Az ügyben érintett egyik tanú 2021. december 8-án értesült gyermekeitől a sérelmükre elkövetett cselekményekről, ennek hatására lemondta a további kezeléseket, pár nappal később pedig feljelentést tett a vádlott ellen a rendőrségen” – tette hozzá a bíróság.

A törvényszék a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségében mondta ki bűnösnek. A bíróság a fegyházbüntetés kiszabása mellett a vádlottat végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. A döntéssel szemben az ügyész, valamint a vádlott és védője is fellebbezett.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,60 Ft
USD 371,83 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől