El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Meghalt Kadlott Károly

2025. március 23. – 19:51

Másolás

Vágólapra másolva

488

80 éves korában meghalt Kadlott Károly, ismertebb nevén Kadlott Karcsi magyar énekes, a hazai mulatós zene ismert előadója. A hírt a zenész rajongói oldalán jelentették be. Halálának oka egyelőre ismeretlen.

Kadlott, aki feleségével Tápiószőlősön élt, 1945. március 11-én született, az 1960-as évek vége óta zenélt, karrierje során többször is koncertezett külföldön, és több mint harminc lemezt adott ki. A korábban bárzongoristaként is aktív énekes már gyerekkorában közel került a zenéhez, a tápiószelei zeneiskolában hegedű szakon végzett, de zongorán is játszott. Húsz éven át zenélt különböző vendéglátóegységekben országszerte, ezzel 1985-ben hagyott fel, ekkor kezdett magyar nótákat, lakodalmas dalokat és mulatós számokat énekelni, végül ebben érte el a legnagyobb sikereket.

Kadlott Karcsit családja és zenésztársai gyászolják, rajongói régi kazettákkal, archív fotókkal és kedvenc dalaikkal emlékeznek rá a Kadlott Karcsi Fan Club nevű Facebook-csoportban.

Kadlott régóta küzdött egészségügyi problémákkal, a gerincsérve miatt egy ideje nem léphetett színpadra. A mulatóssztár 12 nappal ezelőtt ünnepelte a 80. születésnapját.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,75 Ft
USD 372,54 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől