Toroczkai a fideszes politikusok, a „fehérgalléros bűnözők” elszámoltatását ígérte a Mi Hazánk megmozdulásán
2025. március 15. – 15:37
A Mi Hazánk megemlékezésén a párt elnöke, Toroczkai László arról beszélt, hogy ők a parlamentben mindenkivel szemben állnak, mind a fideszes kétharmaddal, mind az ellenzék többi részével. Ennek ellenére szerinte több sikert is elértek, például a szívhangtörvényt, meg azt, hogy Alaptörvénybe írják a készpénzhasználathoz való jogot. Igaz, utóbbit szerinte „ellopta” tőlük a Fidesz, de annak örül, hogy az legalább megvalósul.

A Mi Hazánk elnöke azt is üdvözölte, hogy a kormány betiltaná a Pride-ot, de szerinte ez még nem elég, ez csak amolyan „fideszes megoldás”. Szerinte ennél még sokkal jobban kellene korlátozni az „LMBTQ-propagandát”, például a közösségi médiában. Toroczkai azt is sérelmezte, hogy a pedofilokkal szemben nem lép fel megfelelően a kormány – a Mi Hazánk a pedofilokat „örökre kivonná” a társadalomból.
A Mi Hazánk elnöke végül a Fideszről és a Tiszáról beszélt. Szerinte amit a két párt csinál, az igazából csak színjáték. „Globalisták”, „zsidók” – kiabálták be erre a tömegből. Toroczkai külön beszélt még a Tisza két új arcáról, Bódis Krisztáról és Ruszin-Szendi Romuluszról, akik szerinte alkalmatlanok arra a feladatra, amire a Tisza szánja őket. A fideszes politikusokkal, a „fehérgalléros bűnözőkkel” szemben pedig elszámoltatást ígért.