Március 15-én lezárják fél Budapestet, a BKK járatai is változnak
A nemzeti ünnephez kapcsolódó programok miatt március 15-én, szombaton közúti korlátozásokra és emiatt közösségi közlekedési változásokra kell készülni a belvárosban – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Lezárások lesznek délelőtt a Kossuth Lajos tér–Akadémia utca–Széchenyi István tér–József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Károly körút–Múzeum körút–Kálvin tér útvonalon, valamint az Andrássy úton egész nap a Nagymező utca és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszon.
Továbbá lezárják a Szabadság hidat déltől 20 óráig.
A BKK azt javasolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy kerüljék el a belvárost. A társaság a kötöttpályás közlekedési eszközök, különösen a metrók használatát javasolja.
A BKK járatai március 15-én a vasárnap és ünnepnapokon érvényes menetrendjük szerint indulnak, azonban az ünnepi programokhoz kapcsolódóan nagyobb térségi lezárások lesznek, amelyek jelentősen érintik a közösségi közlekedést is.
A tájékoztatás szerint a rendőrség 13 és 19 óra között biztonsági okokból lezárhatja a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera állomást, ebben az esetben az 1-es metró megállás nélkül áthalad ezeken a megállókon.
Idén először március 15-én és 16-án nyílik meg a pesti alsó rakpart a gyalogosok előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közötti szakaszon. A közösségi közlekedéssel kapcsolatos, folyamatosan frissülő információkat itt olvashat.