Durván bánthatták egymást a gyerekek, vizsgálat indult a Beledi Általános Iskolában

Iskolán belüli bántalmazások gyanúja miatt indított belső vizsgálatot a Soproni Tankerületi Központ a Győr-Moson-Sopron vármegyében található Beledi Általános Iskolában – tudta meg a Telex.
A lapunkhoz eljutott információk alapján a bántalmazások a gyerekek között történhettek. Úgy tudjuk, egy gyereket a kortársai arra próbáltak meg rávenni, hogy lenyeljen egy zacskót. Egy másik esetben két gyerek konfliktusa fajulhatott verekedésig, aminek az lett a vége, hogy az egyik gyerek megsérült.
A tankerületi központ megkeresésünkre azt írta: megkezdték az ügy kivizsgálását, a szülők és az iskola bevonásával igyekeznek teljesen feltárni a felvetett kérdéseket. „Célunk, hogy az érintettek véleményét és szempontjait figyelembe véve a lehető legrövidebb időn belül tisztázzuk a helyzetet és megfelelő megoldást találjunk” – írták válaszukban.
A tankerület a bántalmazásokat nem részletezte. Annyit mondtak el, hogy múlt hét pénteken szereztek tudomást róluk, és már hétfőn összehívtak egy értekezletet, ahol szülőkkel is beszéltek. Azt ígérték, aki arra nem tudott elmenni, máskor is lesz lehetősége elmondani a tapasztalatait.