Egy állami gondozásból érkezett fiatal férfit arra köteleztek egy gyömrői menhelyen, hogy állatokat öljön

2025. március 5. – 16:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1138

A gyömrői Kutyamentsvár menhelyen éveken át súlyos állatkínzás és embertelen bánásmód zajlott. A hvg360-nak nyilatkozó, G. nevű fiatal férfi, aki állami gondozásból érkezett, a menhelyen is élt, elmondta, hogy fizetés nélkül dolgozott a menhelyet vezető Herczig Józsefnek, aki egyben a gondnoka is volt. G. elmondása szerint rendszeresen bántalmazták, és arra kényszerítették, hogy állatokat öljön.

A beteg vagy felesleges kiskutyákat rendszeresen megölték – földhöz csapták vagy vízbe fojtották. A felnőtt kutyákat is tömegesen altatták, sokszor az előírásokat figyelmen kívül hagyva. A menhely vezetője sokszor személyesen adta be az injekciókat, míg ő lefogta az állatokat, mondta a lapnak a fiatal férfi.

A telepen hivatalosan 700 kutya élt, de a botrány kirobbanásakor csak 260-at találtak, a többi sorsa ismeretlen. G.-t végül egy külső segítő juttatta ki, az ügyben nyomozás indult.

A Telex megkeresésére a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy az ügyben a büntetőeljárás jelenleg is folyamatban a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. Hozzátették, hogy válaszadásuk időpontjáig gyanúsítotti kihallgatás nem történt, azonban az eljárásról további információt nem áll módjukban adni.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!