A Direkt36 A dinasztia című filmjét azért nézik meg sokan, mert „a magyarok szeretnek egymás zsebében turkálni”, a Fidesznek pedig alulról kell politizálnia, figyelni kell arra, hogy mindenkinek „leérjen a lába a valóságba” – erről beszélt Lázár János a 444-nek.
Lázár Jánost az aHang által az M30-as miatt rendezett lakossági fórum után kérdezték Szikszón. „Szerintem ez katonatiszt részéről nem helyes, én nem tartom helyesnek, ha egy katonatiszt erre a pályára lép” – mondta a miniszter arról, hogy Ruszin-Szendi Romolusz felszólalt a Tisza Párt kongresszusán. Szerinte szó sincs arról, hogy kormányközeli emberek mennének át a Tiszához, egy honvédtiszt ugyanis nem számíthat annak. Hozzátette: Ruszin-Szendi tevékenysége innentől vitathatóvá vált.
Lázár korábbi kijelentéséről, miszerint a Fidesznek „vissza kell térnie a valóságba” azt mondta, hogy az elmúlt évek válságai nagy kihívások elé állították őket is, ilyen helyzetekben pedig fontosnak tartja, hogy egy kormánynak „leérjen a lába a valóságba, érzékelje a valóságot”. „Önmagában az, hogy valaki 14 évig kormányzott, az csak még nagyobb felelősséget jelent abban a tekintetben, hogy próbálja megőrizni a valósággal és a hétköznapokkal a kapcsolatot.” Hozzátette, hogy igyekszik példát mutatni, ezért jött el a lakossági fórumra is.
„A Fidesz visszatérőben van a valóságba”
– mondta. Szerinte hosszú évek óta vezető pozícióban lévő politikusként mindennap meg kell küzdeni azért, hogy az ember a valóságérzékelési képességét megtartsa. „Nem fölülről, hanem alulról kell politizálni a Fidesznek. Az utcáról, illetve alulról kell megnyerni a '26-os választásokat.”
Lázárt kérdezték a Direkt36 2,9 millió megtekintés fölött járó A Dinasztia című filmjéről is. A miniszter szerint azért a kiemelt érdeklődés, mert „Magyarországon mindig szerettek az emberek egymás zsebében turkálni”. Lázár János azt mondta, nem látta a filmet, mert ő még „soha nem érdeklődött senkinek az anyagi ügyei iránt”. A miniszter szerint az állítás eltúlzó, hogy Tiborcz István úgy vált milliárdossá, hogy állami közbeszerzéseket teljesített, miközben az apósa a miniszterelnök.
Szerinte Tiborcz István ma egy olyan állami „tőkebefektető”, akinek Budapesten belvárosi szállodái vannak. „Ennek semmi köze állami üzlethez. Ennek semmi köze a közbeszerzésekhez. Ő egy piaci befektető” – mondta. Hozzátette: szerinte egy Budapesten megszálló turistát nem érdekli, hogy ki, kinek az apósa. Azt egyértelműnek tartja, hogy a Direkt36 filmje lejáratás céljából készült. „A hölgyek általában érzékenyebbek az ilyen típusú jelenségekre” – mondta arról, hogy Vitályos Eszter kormányszóvivő a Trump és a Fico elleni merényletekhez hasonlította a filmet.