Két jegesmedve is született a nyíregyházi állatkertben
Tavaly novemberben Snezi, a Nyíregyházi Állatpark jegesmedvéje két egészséges medvabocsnak adott életet – jelentette be az állatpark a Facebook-oldalán. A három hónapja született állatok első 10 hetéről most videót is közzétettek.
"28 évvel ezelőtt mikor alapítottam a Nyíregyházi Állatparkot, akkor sok mindent szerettem volna elérni, és sok mindenre gondoltam, de erre az egyre nem: 2024 november 27-én született két jegesmedve bocs – jelentette be Gajdos László, az állatpark igazgatója. Az állatparknak a születésről, és az állatok első 10 hetéről is vannak felvételeik, ezeket tették most közzé.
Gajdos elmondta, hogy a jegesmedvék születését eddig azért tartották titokban, mert az első három hónap kritikus az állatok életében, viszont most már aktívak, így bejelentették a hírt. A jegesmedvéknél alig 50 százalékos az újszülöttek túlélési aránya.
Dr. Papp Endre, az állatpark igazgatóhelyettese azt mondta, hogy Snezi a nyár végén jelezte nekik, hogy szeretne nyugalomba vonulni. Ez náluk annak a jele, hogy felkészülnek az ellésre. A mama egyelőre nem hozta elő a bocsokat a barlangból, de az igazgató szerint ez két-három héten belül megtörténik. Az állatpark ez idő alatt minden nap megoszt majd egy 15-20 perces kameraképet az előző nap történéseiről.