Prostitúcióra kényszerítették, autóbalesetnek köszönheti, hogy megmenekült fogvatartóitól egy fiatal lány
Egy közlekedési balesetnek köszönhetően szabadult meg fogvatartóitól egy fiatal lány és így fülelte le a rendőrség azt a hajdú-bihari bűnbandát, ami rajta kívül több lányt is prostitúcióra kényszerített – írja a police.hu.
A lány a baleset után kórházba került, itt hallgatták ki a rendőrök: elmondása szerint a sápi férfi vezette banda évek óta fogva tartotta őt, és akarata ellenére többször Németországba vitték, ahol idegen férfiaknak kellett szexuális szolgáltatásokat nyújtania. A hajdú-bihari banda több lányt is futtatott, őket szintén külföldi bordélyházakba vitték és ott prostitúcióra kényszerítették.
A férfi és családtagjai – akik szintén a banda tagjai voltak – többször is bántalmazták a lányt, az általa keresett pénzt pedig elvették tőle. Itthon szigorú felügyelet alatt tartották, és azzal is megfenyegették, hogy megölik, ha elszökik tőlük. A balesetnek köszönhetően most volt először lehetősége segítséget kérni.
A hajdú-bihari nyomozók február 11-én négy gyanúsítottat fogtak el, kihallgatásuk után hármukat – emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt – őrizetbe vették.