Tíz évvel a G-nap után Simicska Lajos nyilatkozat nélkül csukta rá az ajtót az érdeklődő újságírókra

2025. február 6. – 07:53

Másolás

Vágólapra másolva

Veszprémig utazott a 444.hu, hogy a magyar politikatörténetbe G-napként bevonult 2015. február 6. tízéves évfordulója alkalmából kérdéseket tehessenek fel a nap egykori legfontosabb szereplőjének, Simicska Lajosnak. Hiába próbálkoztak azonban a Fidesz egykori csúcsoligarchájánál, az alsógatyában ajtót nyitó Simicska Lajos érdemi válasz helyett inkább rájuk csukta az ajtót.

2015. február hatodikán, a G-napon azonban nem volt ilyen halk szavú, holott előtte több mint egy évtizedig nem adott interjút. Aznap legendás nyilatkozatokkal állt bele Bayer Zsoltba és Orbán Viktorba, hogy aztán megkezdődjön a nyíltan három évig tartó háború – ami, mint utóbb kiderült, már korábban elkezdődött Simicska és Orbán között.

A 24.hu a tízéves évforduló alkalmából újra leközölte a Simicskával akkor készített interjút, amiben Simicska azt mondta, hogy „Az Orbán Viktor is geci. Az is geci. Azt is leírhatja”, de hasonlóan kemény jelzőt használt Bayer Zsoltra is.

Simicska médiabirodalmának vezetői – köztük a Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és Hír TV – 2015. február hatodikán elvi okokra hivatkozva lemondtak posztjaikról, mert nem akartak szembemenni Orbánnal, holott Simicska állítólag ezt várta volna tőlük.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,97 Ft
USD 360,67 Ft
További élő árfolyamok!